Valér
-2 °C
0 °C

Nem lehet ajtóstul berontani a cigánytelepre, hogy jöttem segíteni

nem-lehet-ajtostul-berontani-a-ciganytelepre-hogy-jottem-segiten
2018.02.07. 14:53
Hiába a jó szándék, sok buktató vár azokra, akik úgy döntenek, segítenek a legszegényebbeken. Egyáltalán, hogy kell elkezdeni az ilyesmit? Elég bekopogni, hogy “jó napot, itt vagyunk”? Vagy meg kell keresni a polgármestert is? De mi van, ha őt pont utálják a telepen élők? Ezekkel a kérdésekkel minden civil szervezet szembesül, de ha alaposan felkészülnek, kikerülhetik a csapdák nagy részét. Az Abcúg riportja.

Azt mondják, rendőr nélkül ne menjek oda, hogy megdobálnak, megfenyegetnek, megvernek majd minket.

A Borsod megyei Fügödnek nagyon rossz híre van a környéken, sokan óva intik Benkő Fruzsinát, hogy bármilyen segítséget vigyen az ott élő romáknak. Az Indahouse program vezetője azonban eltökélte, hogy a következő néhány évben Fügödöt is bevonja abba az önkéntes oktatási programba, amelyben ma perei, hernádszentandrási, ináncsi és hernádbüdi gyerekek vesznek részt. Az Indahouse ma már elismert szervezetnek számít az országban, tavaly Jószolgálat-díjat is kapott, amit Magyarországon működő szeretetszolgálatok osztanak ki szociális területen működő szervezeteknek.

Benkő szerint Fügöd óriási kihívást jelent majd, hiszen a fügödiek sokkal rosszabb körülmények közt élnek, mint bárki arrafelé, ezért “mélységesen elutasítják és kitaszítják őket. A gyerekek több erőszakot látnak, és valószínűleg többen küzdenek figyelemzavarral”. Ráadásul Fügödön a bűnözés is nagyobb, “a környező falvak a béke szigeteinek számítanak”.

Nem is akarja elsietni az Indahouse terjeszkedését: legkorábban 2019 őszén tudja elképzelni, hogy fügödi gyerekekkel is foglalkozzanak, az addig hátralévő másfél évet pedig a felkészülésre fordítaná.

Kíváncsiak voltunk, hogyan lehet jól megalapozni egy telepi programot, és milyen kérdésekben kell jó előre dűlőre jutni. Elég csak bekopogni a romák ajtaján, és azt mondani: “Jó napot, segíteni szeretnék”? Vagy meg kell keresni a polgármestert is? De mi lesz, ha ő nem örül a civilek érkezésének? Vajon elég a gyerekekkel foglalkozni, vagy be kell vonni a szüleiket is? És mi van, ha a helyiek a fejlesztő foglalkozások helyett inkább ruhaadományt akarnak?

Ne higgyék, hogy a romákon akarsz meggazdagodni

Benkő Fruzsina azért is óvatos, mert szeretné elkerülni a korábban elkövetett hibáit. “Perén előbb tárgyaltunk a polgármesterrel, mint a helyiekkel. Az már biztos, hogy Fügödön ezt másképp szeretném csinálni” – mondta, aki eleinte ugyan jóban volt a perei polgármesterrel, hamarosan mégis pattanásig feszültek az idegek, és rendszeressé váltak a konfliktusok. Az egész odáig fajult, hogy az Indahouse átköltözött egy szomszédos faluba, Hernádszentandrásra, ahol hamarosan önkéntes központot építenek. (A vitáról ebben a tavalyi riportunkban, a költözésről pedig itt olvashat bővebben).

“Ha a helyiek nem közvetlenül tőled, hanem pletykákból tudják meg, hogy ki vagy és mit akarsz, akkor eleve rosszabb helyzetből indulsz” – mondta Benkő, akiről Perén azt is elterjesztették egy időben, hogy a roma gyerekeken akar meggazdagodni.

Benkő Fruzsina, az Indahouse program vezetője 2017 májusában
Benkő Fruzsina, az Indahouse program vezetője 2017 májusában
Fotó: Magócsi Márton / Abcúg

Nem kerülné meg a helyi intézményeket, “hiszen őket is meg kell ismerni, beszélgetni kell velük, hogyan segíthetjük egymást”, de szerinte rossz döntés lenne úgy megérkezni Fügödre, mintha az önkormányzat hagyta volna jóvá az érkezésüket, hiszen a telepen élőknek nincs jó kapcsolatuk a helyi hatalommal. “Magyarországon az intézmények általában nem a partneri kapcsolatokra építenek”. Ezért inkább rögtön a telepen élőket keresné meg azzal, hogy szívesen tartanának foglalkozásokat a gyerekeiknek.

Benkő a következő időszakban sokat szeretne tanulni olyanoktól, akik már sikerrel vettek hasonló akadályokat: például Both Emőkétől, a BAGázs elnökétől. A BAGázs először a bagi romatelepen indította el a programját, majd a szomszédos Dányon folytatta (a szervezetről írt cikkeinket itt olvashatja). Amikor elhatározták, hogy újabb települést vonnak be a projektbe, direkt olyat kerestek, ahol a polgármester fontosnak tartja a jelenlétüket.

“Bármelyik telepet választhattuk volna a környéken, de mi nem feltétlenül azt kerestük, ahol a legnagyobb a baj, hanem azt, ahol a polgármester örül a jelenlétünknek. Ha az önkormányzat támogató, sokkal nagyobb eredményeket lehet elérni. Bagon kezdetben messze nem volt meg ez a támogatottság, ami később is problémákat okozott” – mondta Both, aki előre megállapodott a dányi családsegítőkkel is.

Persze ő sem örült volna, ha a dányiak az önkormányzat szervezeteként tekintenek a BAGázsra, de ilyen veszély nem is fenyegetett. “Nem a polgármester mutatott be minket a dányiaknak, hanem azok a bagiak, akiknek élnek ott rokonaik, ismerőseik”. Both szerint így a bizalomépítés ideje is rövidíthető, ami Bagon egy-két évig is eltartott.

Bódis Kriszta, az Ózdon működő Van Helyed! Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint viszont “a rászorulókhoz kell menni, és közelről megérteni a problémákat. Aztán meg lehet próbálni szövetségesekre lelni a település vezetésében, intézményeiben”.

Hónapokig csak járták a falut

“Két és fél éve kezdtük a tiszabői programunkat, de mielőtt bármibe belevágtunk volna, fél-háromnegyed évig csak jártuk a falut. Beszélgettünk a tanárokkal, az óvónőkkel, a családokkal és a település vezetőivel” – mondta Lantos Szilárd, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat modellprogramjainak vezetője. Szerinte nem lehet megspórolni a polgármesterrel való egyeztetéseket sem.

“Középen kell állnunk. Sorsközösséget kell vállalnunk a családokkal, de meg kell értenünk azt is, mitől olyan elkeseredettek adott esetben például tanárok. Ha az intézmények is támogatnak minket, sokkal messzebbre juthatunk, és ehhez akkor már nem is kell napi szinten egyeztetnünk velük. Velünk is előfordult már, hogy megromlott a viszony, elveszett a bizalom, beindult a gyanakvás, mint egy félrecsúszó házasságban. Ilyenkor muszáj energiát tenni abba, hogy megfordítsuk a folyamatot” – mondta.

Egy ilyen esetben például “az egyik munkatársunk odaköltözött egy hétre a faluba, mindenkivel beszélt az iskolaigazgatótól a polgármesterig, és lassan összeállt a kép, hogy milyen csavarokat kell újrahúzni”.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik irodája
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik irodája
Fotó: Magócsi Márton / Abcúg

Lantos szerint a legfontosabb, hogy a munka megkezdése előtt feltérképezzék, milyen problémák vannak a településen, kik a hangadók, kikhez lehet kapcsolódni. “Ez nem kérdőívezést, hanem millió beszélgetést jelent. Meg kell találni azt az egy-két embert, aki rögtön bevonható akár egy mesedélutánba, vagy egy baba-mama klubba. Ez segít abban, hogy a helyiek lássák, nagyjából mit akarunk csinálni”.

“Bagon nem végeztünk alapfelmérést, ami azért rossz, mert nem tudjuk mihez hasonlítani az azóta elért eredményeinket. Dányon szerettünk volna ilyet csinálni, de végül csak háromnegyed év elteltével készült el. A következő helyen már biztos, hogy a felkészülési szakaszban sort kerítünk rá” – mondta Both Emőke. Bár első látásra a dányi romatelep nagyon hasonlít a bagira, bőven vannak különbségek, amelyek Both szerint kijöttek volna egy alapkutatásból. Ilyen például, hogy Dányon sokkal jobban ragaszkodnak a hagyományos női szerepekhez.

Dolgozhatnak-e, tanulhatnak-e, elmehetnek-e munkába a nők? Küldhetünk-e egy nőhöz férfi önkéntestanárt?

– sorolta Both, milyen kérdésekkel szembesültek Dányon. Miközben az adományozási politikájukhoz ragaszkodtak, más ügyekben kénytelenek alkalmazkodni. “Nem lehet ajtóstul rontani a házba. Elfogadjuk, ha elégedettek valamivel, de igyekszünk választási lehetőséget kínálni. Például nem mondjuk, hogy ne menjen korán férjhez, de bemutatjuk, milyen más lehetőségei vannak. Muszáj alkalmazkodnunk, különben lepattanunk. Hosszú az út addig, míg egy közösség képes lazítani bizonyos kereteken”.

A nem az nem

“Sokkal jobban fel kell majd állítani a kereteket, mert Perén elég lazák voltak” – mondta Benkő, aki ma már úgy érzi, sok mindenben alárendelte magát a helyieknek, ahelyett, hogy egyenlő viszonyokat épített volna ki. “Elkerülhettem volna az olyan játszmákat, amikor egy szülő azzal zsarolt, hogy akkor engedi a gyerekét fejlesztésre, ha kap ruhaadományt. Megértem, hogy aki szegénységben él, mindenhonnan próbál ruhát, ételt szerezni, de mi nem tudunk anyagi dolgokkal segíteni, hiszen elsősorban oktatási programunk van”.

Benkő eleinte nem akart adományozni, de mivel sokan kérték, végül beleegyezett. Létrehoztak egy adománygyűjtő csoportot, amelyben közösen döntötték el, hogy mire van szükség. Ha sikerült összegyűjteni, azok kapták meg először, akik aktívak voltak a csoportban, vagy járatták a gyereküket a foglalkozásokra. “Volt olyan szabályunk, hogy aki aláássa a csoport hírét a faluban, az hátrányba kerül az adományok kiosztásánál, de valójában sosem szereztünk ennek érvényt. Ilyen dolgokban rámenősebbnek, szókimondóbbnak, magabiztosabbnak kell majd lennem. Tudnom kell, mit akarok és mit nem”.

A BAGázsnál szintén előre eldöntötték, hogy nem fognak adományokat osztani, mert szerintük ez zsákutcába vezet. “Nem ösztönzi az embereket arra, hogy ők maguk tegyenek a helyzetük javításáért. Ettől függetlenül van rá igény, ezért mozgó adományboltokat fogunk nyitni a telepeken, ahol az emberek a piaci árnál olcsóbban vásárolhatnak. Igaz, mi Pest megyében dolgozunk, ahol könnyebb is munkát találni”.

A BAGázs központja Bagon
A BAGázs központja Bagon
Fotó: Magócsi Márton / Abcúg

“Az adományosztásban mi is óvatosak vagyunk” – mondta Lantos Szilárd. “Mérhetetlen összeveszések alakulhatnak ki, ha nem tisztázzuk pontosan a feltételeket. Van olyan helyzet, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, például ha valahol éheznek vagy fűtetlen lakásban élnek. De fontos, hogy ha ilyenkor adományozunk, elmagyarázzuk a falu közösségének, miért pont annak a családnak adunk”.

Megszüntetni rosszabb, mint el sem kezdeni

Benkő szerint jó ötlet lenne a fügödieket a gyerekeken keresztül megszólítani. “Talán a kora gyerekkori programmal lenne érdemes kezdeni, ami azt jelenti, hogy bejárunk a családokhoz, és játszani kezdünk a hat évesnél fiatalabb gyerekekkel. Ez egy jó, közvetlen találkozási lehetőség a szülőkkel, ráadásul a fejlesztés ilyen korban van a legnagyobb hatással a gyerekek életére”. Bódis Kriszta is így látja, hiszen “ha a gyerekek elismerik és szeretik a munkád, akkor az a magad és a felnőttek számára is a legnagyobb bizonyíték, hogy jó úton jársz”.

Ez Lantos szerint is jó belépő, de folyamatosan alkalmazkodni kell a szülők igényeihez. “Ha az anya nem hiszi el, hogy jó, amit a gyerekével csinálok, akkor nem fogja támogatni. Sokféle csoportfoglalkozásunk van, néhol jól megy a pingpongozás, máshol meg inkább a péntek esti foglalkozásunk népszerű. Van, ahol tudunk kirándulást szervezni a gyerekeknek, máshol a szülők is jönni akarnak”.

A BAGázs az első időszakban inkább a gyerekekre fókuszált, abban bízva, hogy ők majd otthon elmesélik az élményeiket, így a szülőket is sikerül bevonni. Később kiderült számukra, hogy ezzel egy időben kell megszólítani a felnőtteket, ezért Dányon már így próbálkoztak.

De mi van akkor, ha egy szervezet nagyon szeretne ugyan munkába fogni egy településen, de nincs elég embere ahhoz, hogy minden rászorulót bevonjon? Ez az Indahouse-nak is gondot okozhat, hiszen most sincs elég önkéntesük ahhoz, hogy minden gyerekkel foglalkozzanak, akinek szüksége lenne rá. “Ha harminc gyerek fér be a tanodába, nem mondhatom azt a harmincegyediknek, hogy nem jöhet be, ez feszültséget keltene a közösségben. Meg kell oldani máshogy, akár úgy, hogy tartunk nyitott foglalkozásokat, ahová bárki bejöhet” – mondta Lantos. “Ahová viszont nem fér be mindenki, ott világossá kell tenni a kiválasztás szabályait. Például, hogy kirándulni csak az elsősöket visszük el, vagy hogy egy foglalkozást csak a hetedikeseknek és a nyolcadikosoknak tartunk”.

Benkő azért is szeretne jól felkészülni ezekre a problémákra, mert nem akar úgy járni, mint sok magyar szervezet, amelyek jó szándékúak ugyan, de egy idő után abbahagyják a munkát. A BAGázsnál ezért is figyelnek nagyon az adományszervezésre. “Olyan forrásokat akarunk bevonni, amelyekről tudjuk, hogy fenn tudjuk tartani. Nagyot lehet hibázni azzal, ha hirtelen nagyon sok mindent nyújtunk, aztán nem tudjuk fenntartani” – mondta Both.

Az Indahouse-nál ezért mindenképp tervet akarnak alkotni arra az esetre is, ha épp nem lesz sikeres pályázatuk. Benkő is úgy látja, hogy “sokszor előfordul, hogy 2-3 évig fut egy program, aztán megszűnik, mert nincs rá forrás. Ennyi idő alatt már elkezdenek kötődni hozzá a gyerekek, és végül többet ártanak vele, mintha nem is csináltak volna semmit”.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!