Kapnak egy csomó pénzt a vidéki fiatalok, hogy menjenek haza

2018.02.07. 11:38
A vidéki fiatalok otthonteremtését és családalapítását segíti elő 66 településen az összesen 11 milliárd forint összértékű Esély otthon nevű program - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán egy vásárosnaményi sajtótájékoztatón.

A program legfőbb célja, hogy a szülőföldjüktől távol élő 18 és 35 év közötti fiatalokat visszavonzza szülőhelyükre, illetve a még ott élőknek boldogulási lehetőséget kínáljon.

A felhívásra a háromezer és húszezer lakos közötti települések jelentkezhetnek, a pályázó önkormányzatok és konzorciumok 50 millió és 200 millió forint közötti támogatást nyerhetnek el, a programot az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében finanszírozza a kormány, írja az MTI.

A projekt segítségével a helyhatóságok felújíthatják és átalakíthatják ingatlanjaikat a kedvezményezett fiatalok számára, akiket a munkavállalás érdekében képzésekkel és tanfolyamokkal is segítenek, mondta az államtitkár.

Novák Katalin szerint 

az volna a cél, hogy a pályázaton keresztül támogatott fiatalok cserébe, hogy munkát és lakást kapnak, hajlandóak legyenek építeni a helyi közösségeket.

A 2017 elején elindított program keretösszege eredetileg 10 milliárd forint volt, ezt azonban a nagy érdeklődés miatt egymilliárd forinttal emelték - tette hozzá Novák Katalin.

A vásárosnaményi programrészben 180 millió forintot használhat fel az önkormányzat. A beregi kisváros honlapján olvasható pályázati kiírás szerint 16 kedvezményezett számára három meglévő lakást újítanak fel, valamint öt új lakást építenek az előírt minimális felszereltséggel. A program a tervek szerint 2021-ben fejeződik be.