Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Az ÁSZ egy kicsit még csuklóztatja az ellenzéki pártokat

2018.02.09. 06:42

A parlamenti ellenzék pártjainak a napokban újra meg kell keresniük az Állami Számvevőszéket (ÁSZ), a hét pártnak olyan intézkedési tervet kell készítenie és benyújtania, amely garantálja, hogy a közelmúltban feltárt gazdálkodási-pénzügyi hiányosságaik megszűnnek, működésük mindenben követi majd a jog előírásait - írta Magyar Idők az MTI összefoglalója alapján.

A lap pénteki száma közölte: mulasztás esetén az állami támogatás felfüggesztésével is számolniuk kell a pártoknak. Holman Magdolna, az ÁSZ főtitkára a lapnak elmondta, fontos előírás, hogy az ellenőrzött és szabályszegésen ért szervezeteknek, ez esetben a pártoknak úgynevezett intézkedési tervet kell készíteniük a gazdálkodási hibáik kijavításáért. Hozzátette: erre a jelentés kézhezvételétől számított harminc nap áll a vezetők rendelkezésére. A feladat teljesítését törvény írja elő, a határidő pedig a napokban telik le a pártoknál.

A múlt hónapban több párt ellenőrzését is befejezte az Állami Számvevőszék, a vizsgálatok a Jobbiknál, az MSZP-nél, az LMP-nél, a DK-nál, a liberálisoknál, a Párbeszédnél és az Együttnél is találtak hiányosságokat, szabálytalanságokat, írja az MTI, mi viszont hozzátesszük, hogy az ellenzéki pártok hevesen vitatták azt, hogy ők szabályt szegtek volna, még egyfajta polgári engedetlenséget is belengettek.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!