Hat évet kapott sikkasztásért egy szegedi ügyvéd

2018.02.13. 11:19

Sikkasztás és csalás miatt hat év börtönre ítélt egy szegedi ügyvédet a Szegedi Járásbíróság. A szabadságvesztés mellett a bíróság a vádlottat 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és nyolc évre eltiltotta az ügyvédi foglalkozástól, ezen kívül 45 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte, írja az MTI.

A vádlott 2014 márciusáig dolgozott ügyvédként. Miután kamarai tagságát törölték, ügyfeleit azzal tévesztette meg, hogy továbbra is ügyvédnek adta ki magát. A szerződéseket a vádlott szegedi ügyvédi irodájában kötötték meg, itt adták át neki a pénzt. Ő az ügyfelek által rábízott letéti pénzeket saját céljaira használta fel, illetve úgy kért kölcsönt, hogy tudta: nincs reális esélye a pénz visszafizetésére.

A vádlott és védője felmentésért és a büntetés enyhítéséért fellebbezett, így a bíróság döntése nem jogerős.