Az NVB törli az országos listát, ha nincs elég induló
További Belföld cikkek
-
A magyar politika ritka pillanatainak egyikét hozta a csütörtök este
- Lopott furgonnal szenvedett akkora balesetet, hogy szétnyílt a koponyája
- Másodfokú riasztás van érvényben, éjszakára sem nyugszik a légkör
- Észak-Korea sokkal rafináltabb, mint gondoltuk
- Menesztették a honvédségtől a katonanőt, aki szexuális zaklatással vádolja parancsnokát
A választási eljárási törvény egyértelmű szabálya, hogy a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) törölnie kell az országos listát, ha az egyéni választókerületi jelöltek száma nem éri el a törvényben rögzített minimumot - mondta Patyi András, az NVB elnöke a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Az NVB elnökét a testület január végén elfogadott iránymutatásáról kérdezték, miszerint törölni kell a párt országos listáját, ha egy vagy több jelölt kiesése miatt a jelöltek száma a szavazás megkezdéséig bármikor nem éri el a törvényben foglalt minimum 27-et. Az NVB iránymutatását az ellenzéki pártok kritizálták, arra hivatkozva, hogy az korlátozza a koordinált visszalépéseket.
Patyi András elmondta: a korábbi választási eljárási törvény kifejezetten rögzítette, hogy az egyéni jelöltek visszalépése nem érinti a listaállítás jogát, de ez a szabály a mostani törvényben már nincs benne. Ugyanakkor az önkormányzati képviselők választásáról szóló törvényben még szerepel a szabály, hogy a kompenzációs lista állításának jogát nem érinti, ha a jelöltek száma a minimum alá csökken. Az iránymutatás nem kötelező érvényű, a testület tulajdonképpen előre nyilvánosságra hozta, miként fogja értelmezni ezt a szabályt. De a listatörlésekről egyedi döntést kell majd a testületnek hoznia, amikkel szemben bírósághoz lehet fordulni.
Az NVB elnöke furcsállotta, hogy még el sem kezdődött a jelöltállítás, de már az a kérdés, ki kinek a javára lép vissza.
Nem azért indul valaki a választáson, mert szeretne szavazatot, mandátumot szerezni, a töredékszavazatokat pedig az országos listáján hasznosítani?
- tette fel a kérdést az M1-en, ahol szintén nyilatkozott a kérdésről.
Szombaton kezdődik a hivatalos kampány, és eddig 90 indulni akaró szervezetet vettek nyilvántartásba. Patyi úgy vélte, annak, hogy ilyen sok párt jelezte már a részvételét, egyik oka az lehet, nagyon magas a bizonytalanok aránya.
Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.