Vencel
10 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

A szegedi börtönből akar indulni a választásokon Czeglédy Csaba

2018.02.17. 13:03 Módosítva: 2018.02.17. 13:07

Független képviselőjelöltként indulna az áprilisi országgyűlési választáson az előzetesben ülő Czeglédy Csaba, az MSZP volt önkormányzati képviselője, akit 6,3 milliárdos csalással gyanúsítanak, tudta meg az Atv.hu.

Mindez a politikus Nyugat.hu-n közzétett politikai hirdetéséből derül ki. A politikus testvére az Atv-nek megerősítette a hirdetésben foglaltakat. A hirdetésben Czeglédy azt ígéri a választóknak, hogy folyamatosan elérhető lesz, hetente legalább két fogadóórát fog tartani.

Ez azonban nem lesz olyan könnyű, mert Czeglédy előzetes letartóztatásban van: kilenc iskolaszövetkezet keretében, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsították meg, amivel 6 milliárd 294 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Valószínűleg emiatt is játszik a választáson való indulás gondolatával: ha ugyanis képviselőjelöltté tudna válni, mentelmi jogot kapna, azaz nem lehetne csak úgy folytatni ellene a büntetőeljárást.

A hirdetésben Czeglédy ezt írja:

Ezeket a sorokat most a szegedi börtönben vetem papírra. Családomtól elragadva, itt tart fogságban az a korrupt hatalom, amelynek az elmúlt években rengeteg borsot törtem az orra alá, és amely hatalombűncselekmény elkövetésétől sem riad vissza, hogy elhallgattassa az ellenzéki hangokat. 

Czeglédy azt reméli, hogy ha képviselőjelölt lesz, akkor kikerül az előzetes letartóztatásból. Erről ezt írja: "azt nem meri a hatalom megtenni, hogy egy országgyűlési képviselőjelöltet fogságban tartson. Ami azonban még fontosabb, ezt a vonatkozó törvények nem is teszik nekik lehetővé.” Czeglédy azért akar függetlenként indulni, mert pártcsaládját nem akarja nemtelen támadásoknak kitenni.

Czeglédy Péter, Czeglédy Csaba testvére azt mondta: február 19-én megkezdik az aláírásgyűjtést.  

Czeglédy Csaba az Éljen Szombathely!, az MSZP, a DK és az Együtt színeiben lett szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta. A gyanú szerint 2011 és 2016 között diákmunka közvetítéssel foglalkozó céghálózatot alakítottak ki. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló és a Humán Operátor Zrt.-hez köthető személyek elkerüljék a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését. Az ügynek 13 gyanúsítottja van.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája legutóbb december 13-án hosszabbította meg három hónappal Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását.

Csatlakozzon az Index tematikus  Facebook-oldalához , és moderált körülmények között beszélgethet a cikkről, meg bármiről.