Mecsetépítő ellenzékivel riogat a Fidesz Hódmezővásárhelyen
További Belföld cikkek
- Lezuhant egy kisrepülő Dunakeszinél
- Dúró Dóra után Novák Előd is átragasztotta az ARC kiállítás „családellenes” plakátját
- Az elemzők szerint a tegnapi tüntetés túl hosszú volt, és nem szerencsés Hitler-idézettel indítani
- Nemzeti szuverenitás, fehér zászló, hazaárulás – megemlékeztek a magyar politika szereplői október 6-ról
- Életmentő lehet az önvizsgálat
„Sokkal jobb a hangulat, mint három hete" – mondta Márki-Zay Péter, miközben választási szórólapját osztogatta a hódmezővásárhelyi ipari parkból hazafelé igyekvőknek. A lapokat a megszólítottak többsége készséggel elfogadta – a polgármesterjelölt szerint itt korábban ez kevésbé volt jellemző –, aki nem, leginkább azért, mert nem hódmezővásárhelyi, így nem is fog szavazni vasárnap. „Minket már úgy is meggyőzött" – mondta egy férfi, ráerősítve Márki-Zay meggyőződésére, hogy „változóban a hangulat" Hódmezővásárhelyen.
Az eredmény azonban ebből egyáltalán nem jósolható meg, bár tény, hogy Márki-Zay megjelenése átrajzolta az eredetileg könnyű győzelemmel számoló Fidesz stratégiáját. Számos országos politikust vetettek be Hegedűs mellett, a kormányfő a honvédelmi miniszteren át a Modern Városok Programját képviselő Kósa Lajosig, és Lázár János is fáradhatatlanul kampányol a polgármesterjelöltért a lakossági fórumokon.
Eddig az utcán viszont meglepő módon Márki-Zay plakátjai uralták a képet, mostanra ez is megváltozott, bőven megjelentek Hegedűs plakátjai is – ami teljesen érthető, eddig is inkább a hiányuk volt furcsa.
Ahogyan felbukkantak Hegedűs képei, megjelentek a harmadik jelölt Hernádi Gyula plakátjai is. A városban ismert nőgyógyász az MSZP tagja volt, de a párt kizárta – a szerinte vitatható, hivatalosan felmondásnak nevezett döntés épp a választás napján lép érvénybe –, így függetlenként fut neki a polgármesteri posztnak. 2002-ben és 2006-ban ezt már megtette az MSZP színeiben, utána önkormányzati képviselői helyet nyert.
Az ellenzék szerint a Fidesz érdekében lépett, hogy megossza a választókat, növelve Hegedűs esélyét a győzelemre. Hernádi ezt visszautasította. Plakátjait elnézve tényleg bonyolultan kell szőni az összeesküvés-elméletet mert a képeken az áll: „Neki Vásárhely az első", ami zavarba ejtően hasonlít a Fidesz mostani, országgyűlési választásokra szánt szlogenjére, miszerint „Nekünk Magyarország az első".
Hogy Hernádi a Fidesznek tenne szívességet, azt korábban visszautasította az MSZP EP-képviselője is. Szanyi Tibor szerint Hernádi egyszerűen a baloldali alternatívát jelenítette meg indulásával, ami létfontosságú, ha az MSZP érdemben jelen akar lenni a városban.
Hernádi szerint Márki-Zay indítása ellentétes volt az MSZP alapszabályával, nem számolt be programjáról a helyi tagság előtt, és nem írta alá a párt alapelveit elfogadó nyilatkozatot sem. Váratlanul érte a tagsági gyűlés január 8-i döntése, de hiába írt Molnár Gyula pártelnöknek, nem kapott tőle választ. Ezután próbált más MSZP-st kapacitálni, hogy induljon a párt színeiben, de nem vállalta senki. A végső lökést az a vasárnapi mise adta, amelyen Németh László plébános látványosan kampányolt Hegedűs mellett és Márki-Zay ellen. „Nem tetszett, amit a plébános csinált, de az sem, hogy utána Márki-Zay azt mondta, este majd imádkoznak, hogy kiűzzék a gonoszt Némethből. Ötszáz évet megyünk vissza az időben? Én ateista vagyok, és ekkor döntöttem el, hogy elindulok."
Ha tudta volna, hogy ilyen országos jelentőségűvé válik a választás, és a helyzet ennyire eszkalálódik, talán másképp dönt, de nem bánja, még ha ezt már nem is az MSZP-ért teszi, ráadásul saját pénzét áldozza a kampányra. „Más forrásom nincs" – mondta, megjegyezve, hogy nem is akart gyűjteni pénzt senkitől. A választási kampánya eltér a megszokottól, nemcsak plakátjai nem voltak eddig, de lakossági fórumokat sem tartott, és nem is fog. „Végigcsináltam én már ezeket. Oda azok jönnek el, akiket már nem kell meggyőzni, minek ismételjem ott magamat."
Azt elismerte, hogy a Fidesznek nem jön rosszul az indulása, de ez neki nem szempont, még ha így eszközévé is válik a komránypártnak – feltéve, ha nem nyer. Azt viszont nem hiszi, hogy a választás kimenetele akár az országgyűlési választásra is hatással lehet. „Ha a visszalépésemen múlna, hogy a Fidesz ne szerezzen többséget a parlamentben, megtenném.”
Hódmezővásárhelyen viszont más a helyzet: itt egyáltalán nem érzi biztosnak, hogy Márki-Zay jobb lenne, mint a fideszes jelölt.
Szerinte Hegedűs:
- nem olyan sótlan, mint amilyennek látszik, bár nem túl karizmatikus;
- becsületes, nem korrupt;
- jó csapat áll mögötte, akik innovatívak.
Márki-Zay pedig:
- közvetve tud róla, hallotta, hogy értelmes, nyelveket beszél;
- de nem világos, hogyan is rúgták ki, ő most állást keres, és kinézte magának a polgármesteri posztot;
- megosztó, intrikus, lövészárkokat ás.
Ráadásul nem is lenne meg az önkormányzatban a többsége. (Hernádinak sem, de szerinte ő megtalálná a hangot a régóta ismert fideszes képviselőkkel, akik között több orvos is van.)
A kandeláberes szöveget is felemlegette, ami azt mutatja, hogy Márki-Zay politikailag nulla, aki azt hiszi, mindent megtehet.
Márki-Zay ezzel kapcsolatban elmondta: épp arról beszélt, hogy ez a kormány még a nyomokban demokráciát tartalmazó rendszerben leváltható demokratikusan, és hogy a nem demokratikus rendszereket nem demokratikus úton szokták leváltani, erre hozta fel Ceaușescu példáját. „Nem uszítottam, épp a magyar nép türelmét dicsértem. Egyébként is furcsa, hogy az a Fidesz akad fenn a lámpavas emlegetésén, amelyik a Gyurcsány-kormány kórházbezárásként értelmezett kezdeményezése elleni tiltakozáskor akasztófát állított a kormányfőnek Hódmezővásárhelyen."
Hernádi azért a Fidesz helyi működésében is lát hibát. Ez egyébként nem az Elios ügye, amelynek megbízását emlékei szerint valószínűleg képviselőként megszavazta. „A lámpák jól égnek, jobb lett, mint volt, és olcsóbb." Ettől még lehet, hogy ez az ügy befolyásolhatja a választókat, ismerte el. A baj szerinte a várossal inkább az, hogy nem elég izgalmas, nem elég fiatalos, élettel kéne megtölteni. Szomorú az is, hogy leépült a futball, a vízilabda és az egykor első osztályú női kézilabda is. Ebbe jó lenne életet lehelni, bár szavaiból úgy tűnt, inkább a Fidesz győzelmével számol.
„Azzal viszont ne engem vádoljon senki, hogy a Fidesz kétharmadot szerzett. Az az MSZP-t leépítő Gyurcsány műve" – hárította el a túldimenzionált polgármester-választásban játszott szerepével kapcsolatos vádakat a most már magát nem MSZP-snek, hanem egyszerűen baloldalinak tekintő Hernádi.
Miközben Hernádival a belvárosi Fekete Sasban beszélgettünk, a város egy távolabbi pontján lévő étteremben Hegedűs Zoltán tartott lakossági fórumot a fideszes önkormányzati képviselők és Lázár János társaságában.
„Hegedűs Zoltán normális, ami megkülönbözteti a többi jelölttől" – korteskedett mellette a hódmezővásárhelyi fideszes önkormányzat egyik képviselője. Ennek szellemében Hegedűs elmondta, „az egyik jelölt" talán inkább „mecseteket építene", „jöjjenek a migránsok". Erre a meg nem nevezett Márki-Zay akkor utalt, amikor – Hegedűs szerint – azt mondta: „Emberségesen kell bánni a menekültekkel, akár kopogtatnak, akár az Európai Unió szeretné befogadásukat, Magyarország érdekétől függetlenül." Márpedig Hódmezővásárhelyen a kvótanépszavazáson a résztvevők 98 százaléka ennek elutasítását szavazta meg, így minden politikusnak kutya kötelessége ennek alapján eljárni.
Hódmezővásárhely a hódmezővásárhelyieké, Magyarország a magyaroké... Mi magyarok szaporodjunk, éljük az életünket abban a keresztény közösségben, amelyet megszoktunk, nem kell minaret"
– mondta a megbízott polgármester, aki ezenkívül beszámolt a helyi laktanya 5,2 milliárdos, folyamatban lévő felújításáról, hogy az itt lévő, legnagyobb magyarországi harcoló alakulat további ötszáz katonát fogadhasson, és megfelelő logisztikai központjául szolgálhasson az illegális migrációt visszatartó déli határvédelemnek.
A migránstalan részben ismertette az óvoda- és bölcsődefelújítási tervet, a rendelők, olvasókörök felújításának programját, a Modern Városok Program keretében 113 milliárd forintból megvalósuló 19 projektet, templomfelújítást, elkerülő utak építését.
Ezek láthatóan jobban érdekelték a pragmatikus és a nyugdíjas postástól a közmunkásokat képviselő cigány férfin át összeszedetten kérdező hallgatóságot. Egy betegségekkel, nehéz anyagi helyzettel sújtott családos férfi a kilakoltatása kapcsán érdeklődött arról, kaphat-e segítséget a lakhatásához. „Én már megkötöttem a diófán a hajókötelet" – mondta ijesztő természetességgel.
A többiek arról érdeklődtek, hogy
- mikor lesz az őket érintő részeken kerékpárút;
- lesz-e náluk megálló a Szeged felé tervezett tramtrain vonalán;
- számíthatnak-e a 13. havi nyugdíj visszahozatalára, „mert azt ideiglenesen vette el az előző kormány, és azóta eltelt már majdnem tíz év";
- a rezsicsökkentés megjelenik-e a tűzifánál is, amely ötven százalékot is drágult az utóbbi években – a két utolsó kérdést Lázár kapta.
A miniszter utóbbit nem ígérte meg, de a szociális tűzifaosztást lehetségesnek tartotta, a nyugdíj kapcsán azt mondta, előbb azokat kell fejbe verni, akik a 13. havi nyugdíjat elvették.
Hosszasan beszélt arról, mennyire rossz, hogy az országos jelentőségűnek kikiáltott polgármester-választáson kevés szó esik arról, amiről egy normális helyzetben kéne: a város jövőjéről. Erről nem beszél a másik két jelölt – Hernádi nevét kimondta Lázár, Márki-Zayét nem –, márpedig a hangzatos politikai beszédek után várost kell működtetni, forrást kell hozzá szerezni. Aki el akarja zavarni őt vagy a kormányt, az megteheti április 8-án, de a város érdekében döntsön józanul – mondta.
Kicsit szomorkodott a Jobbikért, amely méltatlan balkanyart vett, pedig „a radikális nemzeti politika méltó Hódmezővásárhely hagyományához." Az MSZP lehetséges, 1-2 éven belüli eltűnését is megemlítette, bár emiatt nem szakad meg a szíve.
Neheztelt az országos sajtóra, hogy folyamatosan itt van – bár a fórumról az MTI is tudósított –, és meg akarja mondani a hódmezővásárhelyieknek, hogyan válasszanak, „de hát ezt a feladatot osztotta ki rájuk az, aki pénzt ad nekik" – mondta a mértékletesség fontosságát pár mondattal korábban hangsúlyozó miniszter. A választás szerinte egyszerű, amit mutat az is, hogy Hegedűs mellett hétfőn ott volt Kaposvár és Debrecen polgármestere, Márki-Zaynál viszont csak Komlóskáé meg Kübekházáé. „Hódmezővásárhely egy faluhoz hasonlítson, vagy egy polgári nagyvároshoz?" – adta meg a választás tétjét Lázár, aki előtte azon szomorkodott, hogy manapság, „az álhírek világában az a szereplő érdekes, aki nagyobb hülyeséget mond".