336 könyvet lopott el a vasi könyvtáros

2018.02.22. 09:14

Több millió forintos sikkasztással vádol az ügyészség egy férfit, aki a vád szerint egy felsőoktatási intézmény könyvtárosaként két éven keresztül könyveket és folyóiratokat lopott, majd azokat eladta - közölte a Vas Megyei Főügyészség az MTI-vel.

A vádlott 30 éve dolgozott könyvtárosként, összesen 336 könyvet és folyóiratot tulajdonított el, 6 millió 761 ezer forint értékben és azokat az interneten feladott hirdetések segítségével, postai úton értékesítette összesen 1 millió 35 ezer forintért. A vevőknek azt mondta, hogy örökségből jutott a kiadványokhoz, amikből a könyvtári pecsétet kiradírozta, illetve úgy tüntette fel, mintha azok selejtezettek lennének.

A kárból - lefoglalásokból - 271 ezer forint megtérült, és a vádlott további 245 ezer forintot megtérített a könyvtárnak.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a büntetlen előéletű férfit jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztással vádolja, és vele szemben felfüggesztett szabadságvesztést javasol, emellett 827 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is köteleznék.