Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Lázár János beszólt neki, a polgármesterek kiállnak a fideszes államtitkár mellett

2018.02.24. 09:21

Közös levélben tiltakoznak a Szabó Zsolt korábbi hatvani polgármesterhez, fideszes országgyűlési képviselőhöz és államtitkárhoz hűséges polgármesterek az ellen, hogy Lázár János nemrég közölte: Szabó súlyos hibát követett el - tudta meg a Magyar Nemzet.

Lázár János egy február eleji kormányinfón mondta azt, hogy Szabó utódjának,  Horváth Richárd hatvani polgármesternek van igaza a közte és Szabó közti, régóta zajló állóháborúban, Szabó pedig súlyos hibát követ el, amiért Hatvan nem jut településfejlesztési pályázati pénzekhez.

Lázár egyébként ezzel azt is elismerte, hogy Szabónak, akinek hivatalosan nem is lett volna dolga a pályázatokkal, valahogyan mégiscsak belefolyt a pénzek elosztásába, azaz valami nem szabályosan működik a térségben; az ügyről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

A Magyar Nemzet szombaton azt írta, Lázár kritikája a Szabóhoz hűséges köröket nyílt tiltakozásra késztette: több, környékbeli polgármester is közös, Szabó mellett kiálló levelet fogalmazott meg, sőt, a herédi polgármester még a helyi postahivatal alkalmazottjának is beszólt, amikor az nem akarta aláírni a levelet.

A herédi polgármester, Kómár József László ugyan nem akart nyilatkozni a Magyar Nemzetnek, de azt elismerte, hogy ő kezdeményezte a levelet, amely szerint a településvezetők egyetértenek Szabóval, illetve azzal a döntésével, hogy az egyébként is fejlett Hatvannal szemben a térség kisebb településeit részesíti előnyben. A lap azt írja: a levelet Szabó évértékelőjén tették le a polgármesterek elé, de nem presszionálták őket, csak illedelmesen kérték az aláírásukat.

A választókerület 38 polgármesteréből végül 36-an írták alá a levelet a lap információi szerint.