A Békemenet főszervezője szerint már nem fontos, hogy ki Soros embere

A 2018-as parlamenti választás kampánya

Index
2018.02.26. 23:02
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az előző posztunkban már beszámoltunk róla, hogy hosszú posztban osztotta meg gondolatait Bencsik András, a Békemenet egyik főszervezője, ebben pedig azt írta Hódmezővásárhely választási eredménye után, hogy "ebben a felállásban már nem fontos, ki Soros embere és ki nem".

    Este az EchoTv-ben ezt kiegészítette néhány új gondolattal:

    Azt hiszem, hogy abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást például, Stop Soros, meg egyebek. Ezek jópofák, de a magyar társadalom ennél intelligensebb

    Bele sem merek gondolni, hogy ezek szerint elképzelhető, hogy eddig hülyének nézte a választókat a Fidesz. Bencsik András gondolatát egyébként Bayer is osztotta, neki már a fülén jön ki, de neki már a migránsozás is. Szerinte fontos téma, de mivel nem találkoznak ezzel a választók, ezért nekik nem olyan fontos téma, és beszélni kell nekik más, fontos dolgokról is, többek között az eredményekről.

    Az ellenzéki hódmezővásárhelyi győztes jelölttel, és a kampánnyal kapcsolatban pedig kritikusan beszélt a Fidesz-közeli médiáról. Bencsik szerint még a keresztnevét sem tudják egymás közt, miközben Márki-Zay Péterrel folyamatosan foglalkoztak.

    Hódmezővásárhely népe látott egy Márki-Zay Pétert, akit a jobboldali média, beleértve a közszolgálatit is, ütötte verte, ahol csak bírta. A vásárhelyi emberek ezt kicsit másképpen látták, ez már akkor is templomba járt, amikor nem volt kampány, sok gyereke van (...) Nem figyeltünk arra, hogy a mi emberünk, lehet, hogy nem is tetszik az embereknek

    - mondta.

    Ugyanebben a műsorban más érdekességek is elhangoztak. Lovas István például meredek emailekről beszélt.

    És olyan emaileket kapok, hogy tisztességes emberek a Belügyminisztériumban, akik ott voltak alkalmazva, azok fölállnak a munkahelyükről, mert két pofával a kantinban szidják a Fideszt, ott a Pintérnek a minisztériumában.

    Lovas egyébként azt a kritikát fogalmazta meg a Fidesszel szemben, hogy túl sok pénzt juttat az ellenségeinek.

    Van egy nagyon erős diktatúra szerű dolog, mégpedig a Fidesznek van egy intézményes balliberális diktatúrája

    - mondta, majd kifejtette:

    Amikor egy Kondor Katalin állás nélkül nyűglődik, és milliárdok és milliók mennek a balliberális oldalnak, Ungvári Tamásnak 27 millió forint csak azért, hogy a két könyvét újra kiadja, és sorolhatnám. Az, hogy a legaljasabb külföldi gazembereknek, akik Magyarországról a legundorítóbb dolgokat írják, Applebaum, azoknak áramlik a pénz, az hogy Such Györgyöt az országgyűlésnek az igazgatójává teszik, és egymás után sorolhatnám, hogy kik, balliberálisok milyen kulcspozíciókat foglalnak el. És olyan emaileket kapok, hogy tisztességes emberek a Belügyminisztériumban, akik ott voltak alkalmazva, azok fölállnak a munkahelyükről, mert két pofával a kantinban szidják a Fideszt, ott a Pintérnek a minisztériumában. Tehát itt, tényleg valamilyen radikális fordulatot kellene csinálni, mert az, hogy ezek az emberek, akik hatalmas pénzeket kapnak, az egész világon elterjesztik, hogy itt diktatúra van, és itt úgysem lehet győzni a választásokon, szóval itt, valamilyen módon ezen el kellene gondolkodni.

    Bencsik András még arról is beszélt, hogy:

    "Bízni kell annyira a miniszterelnökben, hogy feltételezzük róla, hogy nem korrupt."

  • Hosszú posztban osztotta meg gondolatait Bencsik András, a Békemenet egyik főszervezője. Az ex-kommunista fideszes újságíró azt fejtegeti, hogy ahol lehet, egy ellenzéki jelölt lesz, mert szerinte Hódmezővásárhely után az emberek ezt máshol is jutalmazni fogják. 

    Vagyis létrejön egy ŐK és MI felállás. Ez merőben más helyzet. Ebben a felállásban mi most veszélyes helyzetbe kerültünk. Ebben a felállásban már nem fontos, ki Soros embere és ki nem. Itt már csak egy dolog számít, mikor jár jobban a választó? Mit nyer, ha ŐK győznek és mit nyer, ha MI? Mit veszít, ha Ők győznek és mit veszít, ha MI?

    - írta Bencsik. 

    Szóval, most már nem számít, ki Soros embere? Ezt vajon a másfél éve töretlenül sorosozó Fideszben is így gondolják vagy valami furcsa szellemi elhajlásról, úgynevezett egyénieskedésről van szó Bencsiknél? Jó lenne ezt gyorsan tisztázni, mert nagyon veszélyes mondat hagyta el a főszerkesztő tollát. 

  • Össze kell rázni a fideszes szavazótábort, kell egy nagy közös élmény így a vásárhelyi csúnya fiaskó után - gondolhatták a kormánypárti kampányguruk. A Békemenetről szóló bejelentést itt olvashatják

  • Szél Bernadett személyesen gratulált Márki-Zay Péternek, az erről szóló pillanatról pedig az LMP miniszterelnök-jelöltje pedig feltöltött egy olyan fényképet, aminél kb az első kamerával felszerelt telefonok is jobb minőségűt csináltak. Mi lehet ez vajon? Művészi koncepció? Trehányság? Tudatos politikai stratégiai, mint Orbán Viktor "emberek embere szürke zakói" 2002 után? Megöl a kíváncsiság! 

  • Csak úgy röpködnek a megosztások arra a fotóra, amiben Orbán Viktortól idéz a Fidesz, miszerint a pártnak kétszer-háromszor annyi erőt kell mozgósítania, mint az ellenfeleinek.

    Természetesen a fontos üzenetet azonnal elkezdte osztani minden valamirevaló fideszes politikus, de arra sajnos kevésbé figyeltek, hogy esetleg némi saját gondolatot, véleményt, üzenetet tegyenek hozzá a bejegyzéshez.

  • Az alábbi LMP-közlemény jelent meg az MTI-ben:

    Az LMP kifogást nyújt be az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz, mert Baja polgármestere súlyosan megsértette a demokratikus elveket, és a választási törvényt azzal, hogy szabályosan kihelyezett ellenzéki plakátokat távolíttatott el a város köztereiről, és minden rendelkezésére álló eszközzel akadályozza az ellenzéki pártok nyilvánosságban való megjelenését.

    Február 22-én a délelőtti órákban lakossági bejelentést kapott az LMP a város több pontjáról, hogy a Bajai Kommunális Kft. szervezetten eltávolítja a bajai lámpaoszlopokról az előző napokban törvényszerűen és szabályosan kihelyezett választási plakátjait.

    A bajai városvezetés mindent megtett annak érdekében, hogy kiszorítsa az ellenzéki pártokat a választási időszakban a nyilvánosságból. Nem gondoskodott a kampányidőszakban a pártok kampányeszközeinek kulturált kihelyezéséről. Sőt, az ilyen felületeket visszaszorította az elmúlt évtizedben, és a megmaradt szerény kihelyezési lehetőségekről sem tájékoztatta az LMP-t. A százmilliós közpénzekből fenntartott városi médiában még pénzért sem biztosít lehetőséget az ellenzéki pártoknak programjuk és jelöltjeik bemutatására, kivéve a Fideszt és a helyi fideszes jelöltet.

    Az LMP szerint a Fidesz politikusai azt gondolják, hogy a törvények felett állnak. Fercsák Róbert is önkényesen és szabálytalanul járt el, amikor eltávolíttatta a plakátokat.

  • Azonnali lemondásra szólította fel Szijjártó Péter az ENSZ emberi jogi főbiztosát, Zeid Raad al-Husszeint, mert idegengyűlölettel és rasszizmussal vádolta meg Orbán Viktor kormányfőt hétfőn Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 37. ülésén elmondott beszédében, írja az MTI.

    Ez elfogadhatatlan egy nemzetközi szervezet tisztségviselőjétől, méltatlan és felháborító a vád, a főbiztosnak le kell mondania

    - mondta Szijjártó az alábbi idézetre reagálva:

    "Ismét divat az elnyomás, a biztonság visszaszorult, az alapvető szabadságjogok háttérbe szorulnak a világ minden táján. A szégyen is visszakozóban van. Európában idegenellenesek és fajgyűlölők egyre kevésbé leplezik és zavartatják magukat, mint például Orbán Viktor, aki a hónap elején azt mondta, "nem akarjuk, hogy színünk másokéval keveredjen". Nem tudják, mi történik a kisebbségekkel olyan országokban, melyek vezetői etnikai, nemzeti, faji tisztaságra törekednek?" - mondta korábban Zeid Raad al-Husszein.

  • Dull Szabolcs és Szabó Péter éppen élőben beszélik ki a hódmezővásárhelyi választás lehetséges következményeit. Erre a linkre kell kattintani.

  • A 24 írja, hogy a hódmezővásárhelyi választás hatására másnap utcára rendelte a Fidesz az aktivistáit. A portál forrásai szerint a Fidesz-aktivisták feladatai közé tartozik, hogy standokkal menjenek az utcára és pörgessék fel az aláírásgyűjtés, mert szerintük az aláírók nagyobb valószínűséggel mennek majd el szavazni.

    A Fideszt állítólag váratlanul érte a vereség, és még az utolsó pillanatban sem tartották esélyesnek Márki-Zay Pétert, pedig 16 százalékkal verte meg a fideszes jelöltet. Állítólag azért okozott megdöbbenést az eredmény, mert meg voltak győződve arról a Fideszben, hogy simán meglesz a kétharmados parlamenti többség köszönhetően a hónapok óta zajló központi kampánynak.

  • Hétfőn sajtótájékoztatót tartott Dúró Dóra, amelyen kitért arra is, hogy semmilyen tárgyalás nem képzelhető el a Jobbik és az MSZP között, ráadásul szerinte az is elképzelhető, hogy a szocialisták kiesnek a parlamentből. Erről részletesebben itt lehet olvasni.

  • Arany János Toldijából idézett a Facebookon Németh Szilárd.

    Ez így szimplán csak a költészet iránti rajongását is jelenthetné Németh-nek, azonban Bayer Zsolt mai publicisztikájában tök véletlenül pont ugyanez a Toldi-idézet szerepel.

    Ön szerint miért posztolt Toldit Németh Szilárd?

  • Egy olvasónk küldte el az alábbi hangfelvételt, amin azt hallani, hogy előre felvett női hang magát aggódó édesanyának beállítva beszél arról, hogy Juhász Péter állítólag bántalmazta az élettársát.

    A hívás a +3619876373-as számról érkezett, azonban hiába hívtuk ezt a számot, egy csöngés után folyamatosan lerakják, szóval nyilvánvalóan automata számról van szó.

    Frissítés: Egy kommentelő jelezte, hogy ugyanerről a telefonszámról hívogatták az embereket 2016. október 21-én is, amikor arra biztatta az embereket a robothang, hogy menjenek el Orbán Viktor 23-i beszédére a Kossuth térre.

  • Délután háromkor találkozik egymással két szomszédos város, Hódmezővásárhely és Szeged polgármestere a szegedi városházán, derül ki Szeged Polgármesteri Hivatalának közleményéből.

  • A vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás ellenzéki sikerének egyértelmű üzenete, hogy széles körű összefogásra van szükség a demokrata oldalon - mondta Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt - Liberálisok elnöke hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint.

    Fodor felszólította a demokratikus ellenzéki pártokat, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket az együttműködéshez, vagyis állapodjanak meg egy közös miniszterelnök-jelöltben, országos listában és képviselőjelöltekben.

    Hangsúlyozta, a Liberálisok az MSZP-Párbeszéd szövetséghez csatlakozva már megfeleltek a választói akaratnak, a DK-nak, az LMP-nek, az Együttnek és a többi ellenzéki pártnak pedig meg kell válaszolniuk a kérdést: miért nem a tesznek ugyanígy.

    Kiemelte, a helyi időközi választás azt mutatja, ha magas a részvételi arány, akkor sok elégedetlen ember megy az urnákhoz és üzeni meg a kormánynak: elegük lett az "alattvalói mentalitásból" és a korrupcióból.

    Fodor Gábor közölte továbbá, pártja delegációja a közelmúltban látogatást tesz a német szabaddemokrata párt vezetőinél, akik felajánlották segítségüket az áprilisi parlamenti választások előtt. 

  • Erről Juhász Péter beszélt egy újságírói kérdésre, ez az ígéret benne is van az Együtt 2018-as programjában.

  • Juhász szerint történelmi bűnt követnek el azok a pártok, amelyek nem hajlandóak együttműködni más pártokkal a választásokon. "Mindent megteszünk azért, hogy győzzön az ellenzék. Harakirit viszont nem fogunk elkövetni" - válaszolta a kérdésre Juhász.

  • Szerinte azoknak a pártoknak kell más üzenetet küldeni, amelyek eddig nem az összefogásra koncentráltak.

  • a Jobbikkal, de ettől még a legalkalmasabb egyéni jelöltek kérdésében készek a kompromisszumra, erről Szigetvári beszél most.

  • "Ma még inkább fókuszba került az együttműködés" - mondta Juhász a vasárnapi választásra utalva.

  • Juhász Péter és Szigetvári Viktor beszél.

  • Növekszik a nyomás, hogy legyen baloldal-Jobbik összefogás

    Az LMP tárgyalni hívja az MSZP-t és a Jobbikot is, hogy egyeztessenek a választási koordinációról. A hódmezővásárhelyi meglepő ellenzéki győzelem fordulópont lehet a parlamenti választási kampányban. Minden eddiginél nagyobb az esély, hogy megvalósuljon egy szélesebb ellenzéki együttműködés.

  • A Rádió 1 reggeli műsorában Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri eredetileg A Dalról, az Eurovízióról és a végül győztesként végző AWS-ről beszéltek. De úgy, hogy az egész beszélgetés erősen áthallásos lett a hódmezővásárhelyi választás eredményével. Az adásról részletesen írtunk és meg is hallgatható a Comment:Com-on.

  • Gyurcsány koordinálna az LMP-vel, a Jobbikkal már nem olyan elutasító

    Itt olvashatja összefoglalónkat az első Gyurcsányinfóról, amelyen különösen megengedően nyilatkozott a Jobbikról a DK elnöke.

  • Legalábbis erre utal, amit Hajnal Miklós pártszóvivő nyilatkozott a 444-nek. Szerinte ennek nincs akkora tanulsága, amit az áprilisi, országgyűlési választás egészére le lehetne vonni, hiszen egy kiábrándult fideszes indult, akinek sikerült megszólítania a bizonytalanokat.

    A koordinált indulásról csak az aláírásgyűjtés után tárgyalnak, azt március 5-ig szeretnék befejezni.

    Hajnal azt is elmondta, hogy Márki-Zay esetében teljesült mindhárom feltétel, amit a Momentum korábban fogalmazott meg a lehetséges visszalépésekkel kapcsolatban, vagyis egy hiteles ellenzéki jelölt nyert, akinek volt matematikai esélye nyerni, és az összes többi párt beállt mögé.

  • Az MSZP és a DK már megállapodott a közös jelöltállításokról, így ezután arról lehet tárgyalni az LMP-vel, hogy két nagyobb ellenzéki párt, az MSZP-DK, hol vonja vissza jelöltjeit az LMP javára. Hogy ezt milyen arányban kell megtenni, arról majd a tárgyalódelegációk dönthetnek, mondta Gyurcsány (korábban 1:4-es, 1:3-as variációk hangzottak el, azaz 3 vagy 4 LMP-s mellett 1 MSZP-DK-s lépjen vissza). Gyurcsány azt javasolta az LMP-nek és minden más pártnak, hogy törekedjenek a megállapodásra a DK-val. 

  • Gyurcsány Ferenc azt mondta: a DK elnökeként azt most sem tartja elképzelhetőnek, hogy a Jobbikkal együttműködjenek. Szerinte ez sok támogatót elriasztana a DK-tól. Azt a választóknak kell eldönteniük, hogy Magyarországot elsősorban demokratákra vagy a Jobbikra akarják bízni. Arra a kérdésre, hogy ki meri-e jelenti, hogy soha semmilyen együttműködést nem folytatnak a Jobbikkal, Gyurcsány dodonai választ adott. Ez röviden összefoglalva így hangzik:

    Vannak olyan kérdések a magánéletben és a politikában, amelyekre nem lehet igennel és nemmel válaszolni. Jelentős fenntartásaik vannak azzal, amit a Jobbik képviselt és képvisel. Meghallgatjuk a választóinkat, de álláspontunk nem változott: sem formális, sem informális együttműködést nem tartok elképzelhetőnek. Hogy ez megváltozhat-e, azt nem tudom.

  • A Demokratikus Koalíció és az MSZP már nagyon korán felismerte, hogy ha mindenütt csak egy jelöltet indítanak, akkor nagyobb az esély a választáson. A DK ezért a 106 egyéni körzetből csak 46 helyen indít jelöltet, hogy elkerüljék a versengést az ellenzéken belül. 

  • Magyarország problémái nem értelmezhetőek abban a háromszögben – Brüsszel-Soros-menekültek , amit a Fidesz fölállított, mondta a Demokratikus Koalíció elnöke az első hétértékelőjén. Gyurcsány szerint az emberek hétköznapjait átszövő gondokkal kapcsolatban a Fidesz meglepően csendben van. Orvoshiány miatt bezárt a sátoraljaújhelyi kórház csecsemőosztálya, a DK politikusai helyben is felszólaltak az osztály újranyitásáért. Gyurcsány szerint kormányváltás kell ahhoz, hogy rendeződjön a kórházak helyzete: Orbán előtt jobb volt a magyar egészségügy, és Orbán után is jobb lesz.

  • kik a legerősebb jelöltek, és így is fognak választani. Viszont arra a kérdésre, hogy a Jobbik hogyan áll az összefogáshoz, Szilágyi egyelőre kitérő választ adott.

  • És azt is állítja, hogy április 8. után ez már egy hivatalos bizottság is lesz, miután leváltották a Fideszt. A jobbikos politikus szerint a vasárnapi választás után megroppant a Fidesz.