A Fidesz alelnöke szerint méltatlan a parlamenthez, hogy újságírók futnak a politikusok után

image uploaded from ios
2018.02.27. 19:43 Módosítva: 2018.02.28. 11:08

Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke és parlamenti frakcióvezetője volt az alelnöke a Republikon Intézet "kire szavazzanak a liberálisok" című beszélgetéssorozatának. Már önmagában az is érdekes koncepció, mit keres egy fideszes vezető egy ilyen rendezvényen, hiszen pártjának elnöke az elmúlt években rendszeres bírálójává vált a politikai liberalizmusnak, és a liberális demokráciából is lecsippentette a liberális jelzőt, mondván ő illiberális államot épít. 

Szavazzanak-e a liberálisok a Fideszre? - tette fel a kérdést a beszélgetés elején Tóth Csaba, az intézet stratégiai igazgatója. 

Minden választó bizalmát szeretnénk kiérdemelni - kezdte válaszát Gulyás, majd megjegyezte, hogy miután évekig a liberalizmust az SZDSZ-szel azonosították, ma már elválik a liberális és a szabadelvű kifejezések jelentése. 

Gulyás szerint nem lehet vitatni, hogy a 2011-es alaptörvényben megtestesültek a 19. századi klasszikus liberális követelések megtestesülései. Persze, hogy mikor meddig terjed a szólásszabadság, arról vita van. A közösségi média, Facebook ezeket a vitákat csak még élesebbé tette - vélte Gulyás. 

Azért is szavazzanak a liberálisok a Fideszre - folytatta Gulyás -, mert a Fidesz alapvetően egy rendszerváltó párt. Következő érve: először van az országnak olyan alaptörvénye, amelyet egy demokratikusan megválasztott országgyűlés fogadott el. 

Tóth Csaba közbevetette, hogy oké, de ez egy egypárti alaptörvény, mire Gulyás megjegyezte, hogy lehet így érvelni, de az alaptörvényt két párt fogadta el, a Fidesz és a KDNP. Ezt még Gulyás is csak széles mosollyal tudta kimondani, a közönség soraiban pedig kisebb kuncogás tört ki. Gulyás azt mondta magáról, hogy szólásszabadság ügyében szélsőségesen liberális. 

A parlament méltósága

Gulyás arról beszélt, hogy a Fideszben Kövér László is liberális, ha véleménnyilvánításról, liberális szabadságjogokról van szó. Tóth erre felvetette, hogy mennyire fér össze Kövér és a liberalizmus, amikor ellenzéki politikusokat büntet, újságírókat tilt ki, korlátozza, hogy politikusok kiket hozhatnak be a parlamentbe. 

28-29 éve nem sikerült megoldani, hová mehetnek az újságírók a parlamentben - mondta Gulyás, aki szerint az európai, és főleg az Európai Parlamenti szabályozáshoz kifejezetten megengedő a magyar parlament sajtótudósításokra vonatkozó rendje. 

Méltatlan helyzet, hogy rohanok be az ülésterembe, és valaki fut utánam egy mikrofonnal és egy kamerával

- mondta később Gulyás, aki szerint őt nagyjából bármikor el lehet érni, sajtótájékoztatókon lehet kérdezni, és kormánykritikus lapoknak is szokott nyilatkozni, ami egyébként igaz. "Idegen a parlament méltóságától, hogy újságírók futnak politikusok után a parlamentben" - nyomatékosított később a frakcióvezető. 

Borítókép: Gulyás Gergely. Fotó: Huszti István / Index.