21 éves gyilkosságot derítettek fel, vádemeléssel 3 férfi ellen

2018.02.28. 08:58 Módosítva: 2018.02.28. 09:07

A Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat három férfival szemben, akik 1996 nyarán – ismeretlen társaikkal együtt – öltek meg egy férfit.

A holttestet Törökbálint határában rejtették el. Az ügyészség közleményéből kiderül, hogy a vádlottak a 90-es évek közepén érkeztek Magyarországra Örményországból, illetve egyikük Ukrajnából. Budapesten, a kőbányai piacon dolgoztak, kereskedtek, és itt kerültek kapcsolatba a későbbi áldozattal, akit amúgy Örményországból már ismertek, de aki a vádirat szerint a kőbányai piacon védelmi pénzeket szedett, és ebből élt.

A vádlottak elfogása 2017 júliusában
A vádlottak elfogása 2017 júliusában
Fotó: Police.hu

A férfiak a piacon gyakran találkoztak. Az egyik vádlott és a sértett között több esetben konfliktus támadt. 1996 augusztusában a későbbi áldozat jelentős összegű pénzt szerzett meg a férfitól. A vádlott társai segítségével elégtételt akart venni a sértetten, akár a férfi megölése árán.

Megfenyegették, és 1996. augusztus 23-ra találkozót beszéltek meg vele. A vádlottak az ügyészség és a nyomozás szerint ismeretlen társaikkal a Kőbányai Piac térségében várták a férfit. A sértettet már ott megütötték, majd az ütésektől földre eső férfit egy gépkocsiba tették és elhajtottak. Több órán keresztül vallatták, ám hajthatatlan maradt, a fenyegetőzések ellenére sem akarta visszafizetni a vádlott pénzét. A vádirat szerint azok, akiket nem sikerült azóta sem azonosítani tovább ütlegelték, majd többször megszúrták a sértettet, aki életét vesztette.

A férfi tetemét egy zsákba tették, és Törökbálint külterületén, az Anna-völgynek hívott erdős részre vitték, ott egy vízmosásba tették. A holttestre a környéken lovaglók találtak rá.

A bűnügyben indult nyomozást 1998-ban megszüntették, de 2016-ban új adatok jutottak a rendőrség birtokába, amelyek alapján a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Osztály a nyomozást tovább folytatta.