Szerdán beköszönt a tavasz

2018.03.05. 14:01

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján hétfő délutántól délnyugat felől a Dunántúlon vegyes halmazállapotú csapadék, nyugaton és a hegyekben inkább hó, havas eső várható, máshol kisebb mennyiségű fagyott eső, ónos eső, eső hullhat. A Nyugat-Dunántúlon és a Dunántúli-középhegységben pár centiméter friss hó várható, főként az Alpokalján hullhat 4-5 cenimétert meghaladó mennyiség kedd délelőttig.

Hétfőn és különösen kedden napközben a hőmérséklet szinte mindenütt fagypont fölé emelkedik, 1-8 fok valószínű. Kedden napközben az eső mellett északnyugaton és az Északi-középhegységben előfordulhat még havas eső, átmenetileg hó, miközben a csapadék súlypontja fokozatosan északkelet felé helyeződik át. Ónos szitálásra elsősorban Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében kell számítani.

Szerdán viszont beköszönt a tavasz,

a keleti és a nyugati tájakon még lehet eső, de aztán elvékonyodik a felhőzet, és 4-10 közé emelkedik a hőmérséklet. Csütörtökön hosszabb-rövidebb időre kisüt majd a nap, és akár 7-12 fokot is mérhetünk.