Több helyen 20 centi hó hullott, hótorlaszokat emelt a szél, több ezer helyen nincs áram

IMGL8841
2018.03.18. 07:51 Módosítva: 2018.03.18. 15:37

Fontosabb részletek:

  • Az intenzív havazásból vasárnap reggelre egyes helyeken 20 centiméternyi hó hullott.
  • A hófúvások hótorlaszokat emeltek, több helyen, például a Tiszántúlon ónos eső miatt csúsztak az utak.
  • A tűzoltókat néhány óra alatt több mint háromszáz helyszínre riasztották.
  • Az M3-as egyik szakaszán baleset is nehezítette a közlekedést, több út továbbra sem járható főként keleten.
  • A vonatközlekedésben 30-90 perces késések is lehetnek.
  • Hajdú-Bihar megyében 19 ezer fogyasztónál, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 15 ezer háztartásban, és Békésben is több településen nincs áram.
  • Budapesten délelőttre már teljesen helyreállt a buszok közlekedése.
  • Délutánra alábbhagyott a havazás, mérsékelték a több keleti megyében hófúvás miatt kiadott harmadfokú figyelmeztetéseket és riasztásokat is.
  • Vasárnap este főként csak Borsodban és Szabolcsban alakulhat ki még erős hófúvás.

Az intenzív havazás után vasárnap reggelre országszerte kialakultak magas hótorlaszok a hófúvás miatt, az ónos eső miatt pedig több helyen nagyon csúszósak voltak az utak. Az Index egyik olvasója Kisvárdáról ezt írta: „Megkockáztatom, még életemben nem láttam ekkora hóvihart ebben az országban. Na jó, talán 5 éves koromban. (Most 39 vagyok)".

Keleten volt, ahol 20 centinél is több hó hullott, de a hóhelyzetet percről percre is követő Időkép szerint Dunakeszin is 12 centiméteres volt a hó vasárnap reggel. Borsod térségében 50-60 km/h-s széllökéseket regisztráltak vasárnap reggel.

A hófúvások miatt kiadott harmadfokú figyelmeztetéseket és riasztásokat délutántól mérsékelték, este főként Borsodban, Hajdú-Biharban és Szabolcsban emelhet még magas hótorlaszokat a viharos szél.

Többfelé leszakadtak vezetékek az intenzív havazás, hófúvás és az ónos eső miatt, volt, ahol fák dőltek ki. Az M3-ason is baleset nehezíti a közlekedést. A tűzoltókat szombaton 140, vasárnap délig további 250 helyszínre riasztották.

Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyékben összesen több tízezer háztartásban nincs áram, folyamatosan dolgoznak a szolgáltatások helyreállításán.

Ön is látta? Van fotója, vagy videója?
Küldje el nekünk!

A hóátfúvás miatt az M3-as több szakaszon nehezen járható

A kialakult időjárás miatt sok helyen csúsztak árokba, vagy csúsztak meg autók, teherautók kamionok, de még hókotrók is. Ezen kívül kidőlt fák is akadályozták a forgalmat, Besenyőtelek területén az erős szélben megdőlt villanyoszlopok miatt zárták le a 33-as főutat, amit már újra megnyitottak. Az M3-as autópályán és a 4-es számú főúton katonák is segítettek a mentésekben.

Hajnalban hóeltakarítás miatt le kellett zárni az M3-as autópályát több szakaszon is. Nem sokkal dél előtt pedig jegesedésre figyelmeztetett a rendőrség a 235-253. kilométernél, ezt azóta sikerült megszüntetni. A 222-es kilométernél baleset történt, ezért sávkorlátozást vezettek be.

A folyamatos takarítás ellenére is több helyen havas az úttest, és a közútkezelő szerint több szakaszon nehezíti a közlekedést a viharos szél és az intenzív havazás. „Budapest felé a takarítás ellenére sok helyen csak 1 sávban lehet haladni, a külső sáv havas, Nyíregyháza-Hajdúnánás között a legrosszabb" – írta egyik olvasónk.

A havas M30-as pedig az Időkép videóján is jól látszott:

Az Időkép korábbi videója az M3-ason hajnalban meginduló hókotrókról:

Az M3-as mellett:

  • Borsodban több út is teljesen járhatatlanná vált Gesztely és Újharangod, Tiszalúc és Gesztely, Köröm és Tiszalúc, Gelej és Mezőnagymihály, Taktaharkány és Újharangod között.
  • Hóátfúvás miatt a rendőrség lezárta a 38-as számú főút 18-30. kilométerszelvénye közötti szakaszt, a nyírteleki vasúti átjárótól a tiszanagyfalui elágazásig. Varjúlapos és Virányos települések járhatatlanná váltak.
  • Szintén lezárták a 36-os főutat a nagycserkeszi elágazás és Tiszavasvári között.
  • Az Útinform szerint az M1-esen Hegyeshalom felé három hosszabb szakaszon, Bicske térségében a 39-es és a 42-es, illetve Tatabánya közelében a 44-es és a 48-as, valamint az 50-es és az 51-es km között a belső sávba terelik át a járműveket, a Budapest felé vezető oldalon, pedig a 42-es és a 39-es km között zárták le külső sávot.

Több vonat késik

A havazás és a jegesedés felsővezetéki, illetve váltóműködési hibákat okozott, ezért Kelet-Magyarország vasútvonalain 30-90, esetenként 90-120 perccel hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok, jelentette be a Mávinform. A Budapest-Hatvan-Miskolc, a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony és a Budapest-Szolnok-Békéscsaba vonalak a leginkább érintettek, de a csatlakozó szakaszokon is jelentősen nőttek az eljutási idők, írja az MTI.

  • A Kál-Kápolna-Kisújszállás vonalon Kisköre és Kunhegyes között nem járnak a vonatok feljegesedés miatt.
  • Kisköre és Kunhegyes között egy személyvonat feljegesedés miatt elakadt, majd visszatolatott Kisköre állomásra, Kunhegyes felé átmenetileg nem járnak a vonatok.

Az aktuális helyzetről többek között a Vonatinfó alkalmazásban, ezen a honlapon vagy a +3613494949-os ügyfélszolgálaton lehet tájékozódni.

Budapesten már minden busz járt

Budapesten is befolyásolta a közlekedést a havazás, voltak járatok, amik nem, vagy terelve jártak, de a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebookja szerint délelőtt 9-re már minden vonalon helyreállt a forgalom.

Több tízezer helyen nincs áram

  • Hajdú-Bihar megyében 29 településen és településrészen több mint 19 ezer fogyasztónál nincs áram, ezeken a helyeken a rendőrség folyamatosan jelen van. A települések teljes listája a police.hu-n olvasható.
  • Jász-Nagykun-Szolnok megyében 15 ezer háztartásban nincs áram. A rendőrség szerint összesen 12 településen van teljes vagy részleges áramszünet a megyében, ezek listája itt olvasható.
  • Békés megyében hét településen, összesen 8000 fogyasztási helyen nincs áram  Bucsán, Gyomaendrődön, Ecsegfalván, Kertészszigeten, Nagylaposon, Dévaványán és Szeghalmon.
  • A szabolcsi Kemecsén még reggel is dolgoztak a helyreállításon az áramszolgáltató munkatársai.

Jász-Nagykunban az E.On szerint a meghibásodásokat jellemzően a vezetékekre rakódó jég súlyterhelése miatti vezetékszakadások, oszloptörések okozzák. A javítást hátráltatja, hogy a felázott, sáros talajú helyszínek sok esetben csak lánctalpas járművel közelíthetők meg, és egy-egy vezetékszakaszon három-négy különböző ponton is sérült a villamos hálózat, írták.

Ha valahol nagyon elhúzódna a hiba elhárítása és a lakások kihűlnek, a katasztrófavédelem melegedőket nyit meg.

Piros figyelmeztetés volt négy megyében

Négy megyében, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Hajdú-Biharban, Hevesben és Szabolcs-Szatmár-Beregben továbbra is harmadfokú (piros) figyelmeztetés, több járásban riasztás volt érvényben a hófúvások veszélye miatt.

Délután ezeket mérsékelte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vannak még érvényben másodfokú figyelmeztetések, riasztások. Ezeken a területeken továbbra is magas hótorlaszokat emelhet a viharos szél.

Győr-Moson-Sopron, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben gyenge hófúvás veszélye miatt.

Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a további havazás miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Továbbá, szintén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ónos esőre is figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.

Borsod és Szabolcs megyében a késő esti órákig havazhat. Éjfélig ezeken a területeken további akár 3-5 centiméter hó hullhat. Majd az éjféli óráktól dél felől ismét várható kisebb havazás, mely során 3 centiméter körüli friss hó is leeshet.

Emellett vasárnap a Tiszántúl keleti részén még helyenként, majd a hétfőre virradó éjszaka érkező újabb csapadékhullából főként Békés megyében ismét ónos esőre kell készülni.

Hétfőn is több helyen lehet kisebb havazás

Az előrejelzés szerint hétfőn összességében több helyen várható kisebb havazás, délkeleten havas eső, néhol ónos eső is kialakulhat. A legkisebb eséllyel északnyugaton valószínű csapadék. A Nyugat-Dunántúlon és északkeleten még néhol hordhatja a havat az erős szél. A legalacsonyabb hőmérséklet -10 és -2, a legmagasabb hőmérséklet -3 és +3 fok között valószínű.