Móric
14 °C
15 °C

Teljesen megbénította a titkosszolgálatok ellenőrzését a Fidesz

2018.03.20. 11:56 Módosítva: 2018-03-20 13:56:40

A parlament nemzetbiztonsági bizottsága azért van, hogy legyen egy testület, ahol nemzetbiztonságilag átvilágított kormánypárti és ellenzéki képviselők tájékoztatást kérhetnek titkosszolgálati és rendvédelmi szervektől, ezáltal is kontrollt gyakorolva rajtuk. Láthatóan ez a funkciója megszűnt. Immár sokadszorra bizonyosodott be, hogy az ellenzéki pártoknak semmilyen ellenőrzésük sincs a titkosszolgálati és a rendvédelmi szervek felett. Ez az egyik legfontosabb tanulsága a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésének, amely ezúttal is határozatképtelen volt.

Ennek oka, hogy a fideszesek képviselők – köztük Németh Szilárd alelnök – már el sem mentek az ülésre, arra hivatkozva, hogy amíg a szerintük Soros-hálózathoz tartozó Szél Bernadett részt vesz a bizottság munkájában, addig ők nem hajlandóak nemzetbiztonságilag kényes ügyeket megtárgyalni.

Emiatt az ellenzéki képviselők sem nyílt, sem zárt ülésen nem kérdezhették a jelen lévő állami vezetőket, így a titkosszolgálatok vezetőit. Az ellenzék szerette volna, ha az ülésen aktuális nemzetbiztonsági kérdésekről tárgyalnak, köztük Kósa Lajos kötvényjegyzéses ügyéről, valamint arról, hogy Márki-Zay számítógépén állítólag kémszoftvert találtak. De hiába is kérték, hogy a titkosszolgálatok vezetői minderről adjanak számot zárt ülésen, Pogácsás Tibor államtitkár ezt megtagadta. Pogácsásnak kétségkívül igaza van abban, hogy csak akkor válaszolhatnak képviselői kérdésekre zárt ülésen, amennyiben határozatképes a bizottság, csakhogy ez a feltétel nem teljesült a fideszes képviselők hiányzása miatt. 

A jobbikos Mirkóczki Ádám szerint ez egy paradox helyzet, hiszen az ellenzék minden törvényt betart, mégsem tudja ellenőrizni a szolgálatokat, mert a Fidesz elszabotálja a munkát. "Minden a törvények szerint működik és mégsem működik" - utalt a jobbikos képviselő arra, hogy hiába tartják be a törvényeket, ha ez nem elegendő arra, hogy törvényesen lehessen gyakorolni az ellenőrzés jogát. 

Az LMP-s Demeter Márta jelezte, hogy ugyanilyen szabotázst folytat a Fidesz a honvédelmi bizottsági ülésen is, és a mai költségvetési bizottsági ülés is üres volt, noha ott is megkérdezték volna a Kósa-ügyről az érintetteket.

Egyébként Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje a Kósa-ügy kapcsán arról szeretett volna tájékoztatást kérni az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjétől, hogy amikor Kósa Lajost átvilágították (mivel Kósa a rendészeti bizottság tagja), akkor a szolgálatok értesültek-e a minisztert érintő kötvényügyletről. Mondta-e ezt Kósa nekik, vagy elhallgatta az információt. De erre sem kaphatott választ. "Eszköztelenek vagyunk" - vonta le a képviselőnő a következtetést és hosszan beszélt arról is, hogy "demokráciában, jogállamban ilyen nincs". 

Amikor Pogácsás államtitkár többször is azt ismételte meg, hogy nem tudnak válaszolni, mivel nem határozatképes a bizottság, Molnár kifakadt a szokásos mantra miatt. "Ettől kíméljen meg minket, államtitkár úr" - mondta az államtitkárnak. 

Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke azt mondta: "kisstílű és botrányos", amit a Fidesz csinál. Szerinte a kormánypárti képviselők a hallgatásukkal beismerték bűnösségüket. Molnár szerint ugyanakkor az ilyen csonka üléseknek is van értelmük, legalábbis annyi, hogy a választók látják a kontrasztot az ellenzék és a fideszesek között, ezért valószínűleg április 8-ig még lesz bizottsági ülés – még ha határozatképtelen is.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.