Árpád
-2 °C
3 °C

Feljelentést tesz a Semjén által kilőtt szarvas gazdája Svédországban

D  AS20110317010 (1)
2018.03.22. 22:27

Míg Semjén Zsolt szerint teljesen rendben van, hogy a közbeszerzéseken nyerő Farkas József luxusvadászatokat szervez és fizet neki, addig már a svéd média is felkapta a fejét a rendhagyó, és nagy port kavart helikopteres vadászatra. 

A 444 szúrta ki, hogy a legnagyobb svéd lapnál, az Aftonbladetnél csütörtökön jelentkezett Niklas Johnsson, aki azt állítja, hogy övé volt a kilőtt rénszarvas, miután a lap pár órával korábban közölt egy cikket a kilőtt állatról. A férfi és apja, Tobias is azt mondta, hogy a füljelző alapján egyértelműen beazonosítható, hogy az ő állományából került ki az a szarvas, amit Semjén Zsolt kilőtt, majd helikopterrel elszállíttatott. 

A férfi azt mondja, hogy nagyjából 300 rénszarvas tartozik az állományába, és azért nem tűnhetett eddig fel az állat hiánya, mert azok nagyon nagy területen vándorolnak, így nem tudja megmondani, hogy pontosan mikor tünhetett el az állat. Johnsson azt ígérte, hogy megteszi a feljelentést az ügyben, mert szerinte ez olyan, mintha valakinek besétálnának a farmjára, és szórakozásból agyonlőnék egy tehenet. 

Korábban a svéd számik is jelezték, hogy minden bizonnyal illegálisan lőtték ki az állatot. Svédországban nagyon szigorúan szabályozzák a rénszarvasok kilövését, mivel vadon már nem élnek az állatok az ország területén. Az Aftonbladet beszélt a helikopteres céggel, akik szerint a felelősség egyértelműen a magyar szervezőé, Farkas József azonban még úgy is tagadja a vadászatot, hogy több fotón is szerepel.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?