Volt idő, amikor szó szerint szétrobbantották a kampányt

Nem sokkal este nyolc óra előtt a Független Kisgazdapárt budapesti, Belgrád rakparti székházának portását telefonon értesítették arról, hogy a felesége elájult. A portás a hír hallatán úgy döntött, hazarohan. Az épületből kilépve észrevett egy nejlonszatyrot. Felkapta, betette a kocsijába. Csak otthon vette észre, hogy a szatyorban bomba van. Azonnal kihívta a rendőrséget. Torgyán József pártelnök önéletrajzi könyvében így emlékezett vissza 1998. március 12-re. Igaz, ez nem teljesen ugyanaz a történet, mint amit a portás akkor a sajtónak elmesélt. Ő anno úgy nyilatkozott, hogy a székház bejáratának lábtörlő rácsán talált szatyrot egyből a rakpart és az épület közötti parkolóba vitte, és hívta a rendőröket, akik hatástalanították a szerkezetet, aztán éjfélig helyszíneltek.

Az biztos, hogy a fekete nejlonszatyorban lévő kilenc darab húsz dekagrammos „szelencéből” álló robbanószert távirányítással lehetett volna felrobbantani, feltéve, ha felrobbantják. Torgyán visszaemlékezése szerint aznap egy zuglói kampánygyűlésen volt, ahonnan a tervei szerint este fél 8 körül a székházba ment volna, ahol számba akarta venni az aznapi kopogtatócédula-gyűjtés eredményét. A politikus ezért meg volt róla győződve, hogy ha a portás nem talált volna rá a szatyorra, akkor felrobbantották volna azt, amikor ő a székházhoz ér. 

Pár nappal később robbant is egy bomba, de ezúttal nem a székháznál, hanem Torgyán József budai lakásánál.

Ennek a robbantásnak olyan – számomra hihetetlen – ereje volt, hogy még a Rózsadombbal szemben lévő szabadság-hegyi lakók közül néhányan még a lakásuk ablakának betöréséről is beszámoltak

– emlékezett vissza könyvében Torgyán. Azt is írta, hogy a robbanáskor a lakásban lévő tárgyak „úgy röpködtek, mintha azokat rakétából lőtték volna ki”. A lakás, az elnök fiának ügyvédi irodája és a környéken lévő autók megrongálódtak, de senki nem sérült meg. Torgyán úgy emlékezett vissza erre az estére, hogy tervei szerint a televízióba ment volna szerepelni, a szolgálati autóját ezért 21 óra 30 percre kérte a lakása elé. Csakhogy felhívták a tévéből, és lemondták a szereplését, így aztán otthon maradt. Mivel ez a lakás bejáratánál elhelyezett bomba is távirányítós volt, ezért Torgyán szerint a tervezett programját ismerő merénylő nyilván arra számított, hogy a lakásából kilépve robbantja fel a bombát. Miután a terve meghiúsult, Torgyán szerint azért robbanthatta fel mégis a szerkezetet, „nehogy kárba vesszen az anyag”. 

Az, hogy a rendszerváltás után politikai merénylet történik Magyarországon, ekkor már nem volt példa nélkülinek mondható. 

• 1997 februárjában egy XIV. kerületi MSZP-iroda bejáratánál csőbomba robbant.  
• Egy hónappal később csőbombát találtak az SZDSZ XVI. kerületi irodájának ablakában, amit szinte az utolsó pillanatban, a beállított idő előtt két perccel hatástalanítottak a tűzszerészek.
• Rá egy hónapra Rusznák Imrét, az MSZP politikusát támadták meg a lakása előtt, és verték úgy össze, hogy koponyatörést szenvedett.
• Még ugyanabban a hónapban házilag készített, kisebb erejű pokolgép robbant Újpesten, az MSZP irodájának bejáratánál. Másfél hónappal később az SZDSZ XV. kerületi irodájánál találtak robbanószerkezetet.
• 1998. március 8-án pedig, azaz mindössze négy nappal azelőtt, hogy a kisgazda székháznál bombát találtak, ismeretlenek Molotov-koktélt dobtak az SZDSZ hódmezővásárhelyi képviselőjelöltjére. 

Alig másfél hónappal később, 1998. május elsején a Fidesz-alelnök Szájer József feleségének, Handó Tündének a mátyásföldi lakása előtt robbant pokolgép. (Handó Tünde ma az Országos Bírói Hivatal elnöke.)

Aznap 23 óra 30 perc körül a Centenáriumi lakótelepen, a Futórózsa utca 81. szám alatti négyemeletes, 20 lakásos társasházban a második emeleti lépcsőházban történt a robbantás, közvetlenül Szájerék ajtaja előtt. A lakásban főleg Szájer felesége és a lánya lakott, a politikus csupán hetente kétszer-háromszor fordult meg ott, mivel akkoriban elsősorban Sopronban lakott, ahol egyéni képviselőjelöltként is indult a választásokon. A robbantás idején egyébként Szájer a feleségével együtt éppen Sopronban volt. A képviselő a robbantás után óvatosan fogalmazott, mondván, korai lenne politikai merényletről beszélni. Azt sem zárta ki, hogy a bomba esetleg Handó Tünde bírói hivatásával függ össze. Mindenesetre a szerkezet ugyanolyan volt, mint amilyet Torgyán lakásánál és a kisgazdák székházánál robbantottak. 

Jóllehet most durvának hangzik, hogy politikusok ellen követtek el robbantásos akciókat, azokban az időkben ezek a fajta bűncselekmények majdhogynem mindennaposak voltak. Egy nappal azelőtt, hogy a kisgazdapárt székházánál a portás bombát talált, a belvárosban bomba robbant egy éjszakai mulatónál. Áprilisban két Mercedest is felrobbantottak Budapesten, májusban pedig igazi nagyüzem indult be: 

• a Hunyadvár utca egyik házának kertjébe kézigránátot dobtak be;
• a Gidófalvy utcában felrobbantottak egy Mercedest;
• az Újpalotai úton egy parkolóba is kézigránátot dobtak;
• robbantottak egy budapesti sörözőben;
• robbantottak egy Andrássy úti diszkóban;
• Molotov-koktélt dobtak egy Búza utcai étteremre;
• felrobbantották egy játékautomatával foglalkozó vállalkozó élettársának autóját Csepelen. 

Csakhogy az 1998-as robbantások közül a Torgyánnál és a Szájernél elkövetett akciók (és a kisgazda székháznál talált bomba) különböztek a többitől:

Az is tény, hogy  ezek a robbantások valakinek súlyos milliókba kerültek. Ahogy akkoriban a Népszabadság beszámolt róla: egy ilyen danubittal szerelt pokolgép elkészítése ötmillió forintba került (az átlagbér ekkor 67 ezer volt), az akció végrehajtásához pedig – a robbantás helyszínétől függően – négy-hat megbízható emberre volt szükség, akik valószínűleg szintén nem dolgoztak ingyen. Legalább két ember kellett a bomba helyszínre szállításához, ezenkívül két-három figyelőre is szükség volt, akik őrködtek, nehogy lebukjon a robbanószerkezetet elhelyező személy. A rendőrség sosem tudta feltárni, kik voltak az elkövetők, azt meg pláne nem, hogy kik a megrendelők. Az viszont viszonylag hamar kiderült, hogy az egyes robbanószerkezeteket egy kéz készítette.

Volt még egy támadás, ami már az 1998-as választás után történt, és a Fidesz volt a célpont. 1998. június 15-én, hajnali negyed kettőkor robbanás történt a párt Lendvay utcai székházánál. A detonáció a magasföldszinti erkélyt rongálta meg, de ekkor sem sérült meg senki. 

Az egyes merényletek összes körülményének vizsgálata alapján azt feltételezték, hogy a merényleteket ugyanaz a bérrobbantó társaság követte el. Ez pedig joggal vetette fel a kérdést: ha profi robbanószerkezeteket készítenek drágán, akkor miért „bénázzák el” háromszor is a támadást? Vagy éppen ellenkezőleg: a merénylők azt akarták, hogy ne sérüljön meg senki? 

Ahogy ilyenkor lenni szokott, beindultak az összeesküvés-elméletek. Voltak, akik azt sejtették, hogy a végrehajtók a Fidesznek tettek szívességet ezekkel az akciókkal. Akik ezt szajkózták, azok leginkább azokra a felmérésekre hivatkoztak, amelyek a lakosság növekvő bizalmatlanságát igazolták. A Gallup Intézet például összehasonlította a lakossági vélekedéseket az 1998. februári Fenyő-gyilkosság és a néhány héttel későbbi, Torgyán-ház előtti robbantás időpontjában. Ebből kiderült, hogy azok aránya, akik szerint a maffia valamilyen módon összefonódott a rendőrséggel, a korábbi 63 százalékról 84 százalékra nőtt. Azok aránya, akik szerint a maffia az üzleti körökkel fonódott össze, 83 százalékról 93 százalékra emelkedett. De nőtt azok aránya is, akik szerint ilyen összefonódás ment végbe a maffia és a politika között: 72 százalékról 82 százalékra.

Igen ám, de vajon miért kellett volna robbantgatnia bárkinek is ahhoz, hogy ilyen kép alakuljon ki az emberekben, akik nap mint nap hallhatták a hírekben, hogy hol itt, hol ott vannak robbantások? Egyszóval a Torgyán és a Szájer elleni akcióktól függetlenül is nyilvánvaló volt, hogy a rendőrség tehetetlen a robbantásokkal szemben. Ráadásul a választások után is volt egy robbantás a Fidesznél, ami eleve kizárja, hogy az akciónak a kampányhoz vagy a választásokhoz volt köze. 

Eszerint az alvilág így próbálta meg megnehezíteni a rendőrök dolgát, tehát a káosz okozásában a bűnözők voltak érdekeltek. Akik ebben az elméletben hisznek, azok rendszerint arra hivatkoznak, hogy 1998-ra már nagyon komoly vagyonokat halmoztak fel azok a bűnözői körök, amelyek a kilencvenes években az olajozás révén váltak milliárdossá. Voltak olyan, a sajtóban is napvilágot látott alvilági pletykák, miszerint ezek a bűnözők 400 millió forintot különítettek el arra, hogy a választások előtt káoszt idézzenek elő. Ennek a teóriának viszont ugyancsak ellentmond, hogy már ezek nélkül az akciók nélkül is elég nagy káosz volt a fővárosban. Miért áldozott volna még több pénzt erre az alvilág? Ráadásul így azt is kockáztatta, hogy a politika bepánikol, a rendőrökön pedig még nagyobb nyomás lesz, ami végső soron rajtuk, bűnözőkön fog csattani.   

Ebben az időszakban Vladimír Mečiar volt a szlovák kormányfő. Kormányzati ciklusa alatt több, máig kivizsgálatlan, valószínűleg az állami titkosszolgálat, a SIS által megrendelt és elkövetett bűncselekmény történt.

A Mečiar-éra alatt rabolta el a titkosszolgálat az akkori köztársasági elnök, Michal Kováč fiát. Mečiar bukása után derült fény Szlovákiában az alvilág és a titkosszolgálat összefonódására. Az Omega nevű műveletben például a szlovák titkosszolgálat alvilági erők felhasználásával olyan akciókat hajtott végre, amelyek lassíthatták volna Magyarország uniós csatlakozását. A gyanú szerint a politikusok lakásánál és a pártszékházaknál elkövetett robbantások is ennek a műveletnek a részét képezték. Ekkortájt még úgy tűnt, Magyarország előbb lesz tagja az EU-nak, ez pedig politikailag kedvezőtlen lett volna Mečiarnak – érvelnek azok, akik a támadások mögött szlovák indítékot sejtenek. 

A szlovák hátteret erősíti az is, hogy az 1998 nyarán elkövetett Aranykéz utcai robbantás miatt elítélt Jozef Rohác a Mečiar-kormány idején a SIS védelme alatt állt. Az is a szlovák szálat erősíti, hogy Torgyán József és Szájer József lakásánál is a danubit nevű szlovák ipari robbanóanyagot használtak, és ugyanebből készült az a bomba is, amit a kisgazdapárt székházánál hatástalanítottak. 

Ma már az is tudható, hogy az Omega és Balaton fedőnevű akciók keretében a szlovák titkosszolgálat információkat gyűjtött a vízlépcsőügyben, megpróbálta feltérképezni és befolyásolni Magyarország kereskedelmét. A szlovák szervezett bűnözéshez tartozó és a SIS alkalmazásában is álló emberek pedig fegyverkereskedelmi hálózatot akartak kiépíteni. Mečiar leváltása után a Dzurinda-kormány hivatalosan is bocsánatot kért a környező államoktól.