Ilona
17 °C
33 °C

Célpont: szervezetten hozták Ukrajnából a Fidesz-szavazókat

2018.04.10. 13:36
A Hír TV oknyomozó műsora Tilki Attila kampányába épült be. A műsor szerint Tiszaújlak korábbi polgármestere majdnem ezer szavazót szállított a Fidesznek.

Néhány nappal a választás előtt még átlagos volt a forgalom a tiszabecsi határátkelőn, a határőröket azonban már felkészítették a vasárnapi rohamra, írja az hirtv.hu.

A határőrök a Célpont stábjának azt mondták, ha kell, a kilépő oldalt is megnyitják az átkelők előtt, az pedig teljesen ki volt adva, hogy nagy forgalomra készülhetnek.

A választás napján egymást váltották az autók az ellenőrzőpontnál és a gyalogos határátkelőn is folyamatos volt az áthaladás, a legtöbb autó egy órán belül áthaladhatott. A Hír TV oknyomozó műsora szerint a tiszabecsi határátkelőn szervezetten hordták az ukrán szavazókat. A Célpont beépült a fideszes jelölt, Tilki Attila kampánystábjába. 

A férfi, aki korábban Tiszaújlak polgármestere volt, Sonkád, Kölcse, Milota, Kispalád, Botpalád, Mánd, Fülesd, Csaholc, településeken forgott a kisbuszával:

Én megmondtam nekik, hogy Tilki Attila a hármas, Fidesz, tizenhármas

– Kilb József nem csak határon belül, hanem a határon túl is aktív volt, még az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat is felfigyelt a buszoztatásra.

Beregszászban amikor vittem őket, baszdmeg, hú. Az SZBU annyira nézett, tudod, hogy a busszal ott forgolódtam. Tönkrebasztam a buszomat úgy, hogy jajj.

A Célpont információi szerint egy férfi majdnem ezer szavazatot intézett buszoztatással a Fidesznek. A műsor összesítése szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több, mint tízezerrel nőtt azok száma, akik nem csak listára, hanem egyéni jelöltre is szavazhatnak.

Mire jó ide-oda utazgatni?

Ha kettős állampolgárokról, azaz határon túli magyarokról van szó, akkor lehetőség van arra, hogy a szavazópolgár a külhoni és a magyarországi címről is szavazzon, azaz duplán adja le a voksát. Ezt a rendszer elvileg kiszűri, de fenn áll annak is a lehetősége, hogy nem, ha senki sem ellenőrzi.

A magyarországi szavazásnak az is az előnye a külhoni levélszavazathoz képest, hogy itt nemcsak listára, hanem egyéni jelöltre is lehet szavazni. Ehhez is azonban életvitelszerűen kellene Magyarországon élni, ami viszont kicsit nehézkes, ha egy-egy házba több tucatnyian vannak bejelentkezve.