Váratlan bejelentést tett a rendőrség a Fenyő-gyilkosság ügyében

2018.04.10. 14:37

Folytatódik a nyomozás Fenyő-ügyben - közölte kedden a rendőrség. A police.hu-ra feltett közlemény szerint a rendőrség március 22-én gyanúsítottként hallgatta ki a jelenleg börtönben ülő 50 éves Portik Tamást.

Az eljárás célja a korábbi nyomozás során ismeretlenül maradt megbízó személyének megállapítása

- írta a rendőrség. 

Rendőrségi forrásaink már korábban azt állították, hogy a gyanújuk szerint Portik egyfajta közvetítő lehetett, ugyanakkor sem rá, sem másra nem sikerült eddig rábizonyítani, hogy a megbízó lenne.

Fenyő János médiavállalkozót 1998 február 11-én ölték meg Budapesten, az utcán, a Margit körút és a Margit utca sarkán. Gyilkosai autóval követték a Mercedesét, amiben egyedül ült. Amikor Fenyő piros lámpát kapott, gyilkosa az autójához lépett és tüzelt. Fenyőnek esélye sem volt, azonnal meghalt. A támadó sietve elindult a Széna tér irányába, ruháit egy kapualjba dobva.

A gyilkossági ügyben – amelyet a bíróságon végül az Aranykéz utcai robbantással együtt, összevonva tárgyaltak – tavaly tavasszal  született jogerős ítélet : a Fővárosi Ítélőtábla a szlovák Jozef Rohácot életfogytiglani, Portik Tamást pedig 13 éves szabadságvesztésre ítélte.

Arra nem derült fény az eljárás során, hogy ki volt a felbujtó, Portikot is "csak" az Aranykéz utcai robbantás miatt ítélték el. A Fenyő-ügyben vádat Rohác és a szintén szlovák Ladislav T. ellen emeltek, de az utóbbit bizonyítottság hiányában felmentette a törvényszék. Tehát a Fenyő-ügyben egyetlen elkövetőt ítéltek el, Rohácot, aki az ítélet szerint lelőtte Fenyőt.