Valér
-2 °C
0 °C

2 milliárd forintot csalt ki az ebesi álbróker

2018.04.11. 19:39

Bűnösnek mondták ki 556 rendbeli csalás és sikkasztás, valamint 552 rendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt az anno a Civis Globál Brókerház Zrt.-t irányító K. Sándort, aki 559 sértettől 2 milliárd forintot csalt ki 2011 és 2013 között - közölte a Debreceni Járásbíróság. A bíróság 12 év börtönbüntetést szabott ki, 10 évig a közügyeket sem gyakorolhatja. Gazdasági-pénzügyi foglalkozást sem űzhet többé. A bíróság 1,8 milliárd forint értékben adott helyt több mint 500 sértett polgárjogi igényének. A bíróság emellett kötelezte a vádlottat 5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére. 

5114658 a6112df565ee8b80ffb5046b2ef1b4c6 wm

A bírósági eljárás 2015-ben kezdődött, azóta 90 tárgyalási napot tartottak. A végére az irat 41 ezer oldalra duzzadt.

K. S. 2011. decembere és 2013. októbere között 850 befektetési szolgáltatásról szólómegállapodást kötött, négy cég nevében. Három sértett 50 millió forintot meghaladó összeget adott át a jó hozamú befektetés reményében. A bírósági szakban derült ki, hogy a Debreceni Törvényszék Cégbírósága már a bejegyzéskor figyelmeztette a vádlottat, hogy az alapkezelési, befektetési szolgáltatást törölje a cégiratokból.

Profi cégnek tűntek

A cégek biztosítás-közvetítéssel foglalkozhattak, befektetési szolgáltatásra szóló engedélye azonban egyiknek sem volt. K. S. 2011. decemberétől előbb az általa ismert, szűkebb ügyfélkör részére ajánlott kimagaslóhozamot garantáló befektetéseket. Kezdetben fizették a kamatokat, így rohamosan terjedt a cég jó híre.

2013. októberében már száznál több üzletkötő dolgozott a vádlottnak, Budapesten, Nyíregyházán, Győrben, Miskolcon, Pécsen és Kecskeméten régiós központok jöttek létre. Professzionális cég képét mutatták, elegáns irodákat béreltek, ez is megtévesztette az ügyfeleket.

A szerződésekben leírták, hogy rendelkeznek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének engedélyével, garantálta a tőke- és hozamvédettséget, valamint szavatolta az Országos Betétbiztosítási Alap 100 000 eurós garanciáját is. A PSZÁF és az OBA hiába tettközzé figyelemfelhívásokat, és hiába mondta fel két biztosító is a felelősségbiztosításokat, az ügyfelek erről nem értesültek.

Temetésre félretett pénzeket loptak el

Sokan az életük során összegyűjtött vagyonukat, mások a temetésre félretett, vagy a gyermekeik taníttatására szánt spórolt pénzüket adták oda. Az ügyfelek 1 milliárd 700 millió forintot és 500 millió forint értékű devizát ruháztak át a vádlottra. A befizetések összege ennél is több volt, de ennyit lehetett bizonyítani: sok esetben ugyanis ismeretlen maradt a sértett, vagy nem sikerült igazolni a befizetést.

A befolyt 2 milliárd 200 millió forintból a vádlott összesen 140 millió forint értékű befektetést fizetett vissza.

Hová lett a pénz?

Az eljárás egyik fontos kérdése az volt, hogy mi lett a 2 milliárd forint sorsa, ezt a kérdést az egyik tanú is feltette a vádlottnak, de a vádlott kitérő választ adott, a pénz sorsa máig ismeretlen.

Ami valószínű: a társaságok működtetése, fenntartása mellett K.S. saját és családja megélhetését, megszokott életszínvonalát biztosította a pénzből. A cégek bankszámláiról –bizonyíthatóan - készpénzben 940 millió forintot vettek ki.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség 3 nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan jelentős enyhítésért fellebbezett.

A vádlottat az ügyészség indítványára a bíróság háziőrizetből újra előzetes letartóztatásbahelyezte, így K.S.-t a tárgyalóteremből rendőrök vitték el.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!