Friderika
13 °C
29 °C

Juhászék pénzgyűjtésre használták a tüntetést

NP  7601
2018.04.15. 17:37

Már 85 millió forint összegyűlt adományokból az Együttnél, hogy törleszthessék a 194 millió forint állami kampánytámogatásukat. Juhász Péterék pártja csak 0,66 százalékot szerzett listán, amivel bőven elmaradt az egyszázalékos küszöbtől, így a párt vezetőinek személyes vagyonukból kellene visszafizetniük az állami támogatás összegét.

Az Együtt a szombati Kossuth téri tüntetésen is gyűjtött adományokat, sokan dobáltak is ezreseket az önkéntesek és képviselőjelöltek kezében lévő dobozokba. Juhász Péter Magyar Narancsnak adott miniinterjújában vasárnap azt mondta, a szükséges összegnek közel a felét, 85 millió forintot sikerült idáig összeszedniük.

Konkrétan sorban álltak az emberek. Jól látszik, hogy a választópolgárok megbánták, hogy bedőltek ennek a taktikai szavazásnak. Azt látom, hogy igény van ránk, igény van arra a munkára, amit négy évig folyamatosan végeztünk. A tegnapi tüntetésen sokan jöttek oda hozzám bocsánatot kérni, amiért nem ránk, hanem egy esélyesebbnek vélt pártra, vagy egyéni jelöltre szavazott

– állította Juhász. Arról is beszélt, hogy szerinte tartós ellenállásra kell berendezkedni, kiderült, hogy választáson nem lehet legyőzni a Fideszt, maga a választási rendszer a csalás.

(Borítókép: Németh Sz. Péter/Index)