Mária
18 °C
28 °C

Nyáron szabadulhat Rezesová

2018.04.16. 05:35

Hat év raboskodás után, nyáron végleg maga mögött hagyhatja a börtön világát Eva Rezesová - írja a Blikk

A 41 éves szlovák milliomosnő 2012-ben az M3-as autópályán BMW terepjárójával 165 kilométer per órás sebességgel belerohant az előtte haladó Fiat Puntóba. Utóbbi az autó teljesen kiégett, utasai közül hárman a helyszínen életüket vesztették, a negyedik áldozat a kórházban halt meg.

A nőt augusztusban feltételesen szabadlábra helyezhetik. De előtte a büntetés-végrehajtási bíró  bíró végignézi az elítélt nevelői, többek között a reintegrációs tisztjei jelentéseit, amelyben részletesen leírják, hogy Eva a hosszú börtönévek alatt hogyan viselkedett.

A végső döntésben emellett szerepet játszik az is, hogy Rezesová a rácsok mögött hány dicséretet, illetve fegyelmit szedett össze. Ezután személyesen is meghallgatják, majd a bíró meghozza a döntést a szabadlábra bocsátásról, avagy arról, hogy továbbra is a börtönben kell maradnia a nőnek.

A Blikk úgy tudja, a szigorú szabályokat mindig betartotta, rabtársaival pedig egyetlen konfliktusa sem volt. Szabad élete mindennapjaira nem éppen a kétkezi munka volt jellemző, ám a börtönben ez is megváltozott, folyamatosan dolgozott, már régóta a varrodában tölti ideje nagy részét. Jó magaviselete miatt már többször is eltávozást kapott hosszabb-rövidebb időre.