Jácint
17 °C
31 °C

Mindent tagadott Gyárfás a rendőröknek

2018.04.18. 11:44

A saját ügyvédi irodájának honlapjára tett ki egy közleményt Bánáti János, Gyárfás Tamás védőügyvédje. Ebből kiderül, hogy Gyárfást tényleg gyanúsítottként hallgatták ki Fenyő János 20 évvel ezelőtt meggyilkolása miatt. A rendőrség álláspontja szerint megalapozottan gyanúsítható Gyárfás, hogy Portik Tamást bízta meg a vállalkozó megölésével.

Az is kiderült, hogy Gyárfás minden vádat határozottan tagadott a kihallgatása során és panaszt jelentett be miatta. A kihallgatás során részletesen beszélt a Fenyővel kapcsolatos vitájáról, majd megbékéléséről, illetve arról, hogy milyen kapcsolatban állt Portik Tamással.

Gyárfás sérelmezte a hatóság eljárását, mert szerinte az ellene elkövetett zsarolás miatt végig készséggel állt a rendőrség rendelkezésére, és az ügy összes általa ismert részéről beszámolt már.

Az is kiderül, hogy Gyárfást a kihallgatás után őrizetbe vették, amely előzetes letartóztatás nélkül 72 óráig tarthat, ez ellen panaszt nyújtottak be. Az őrizet letelte, illetve esetleges kényszerintézkedés elrendelésére vonatkozó ügyészi indítvány bírósági elbírálását követően további tájékoztatást ígér Gyárfás védője.

A Magyar Úszó Szövetség korábbi elnökét kedden vették őrizetbe, a Fenyő-gyilkosságról pedig itt írtunk korábban részletesen. Korábban írtunk arról, hogy Gyárfás állítólag tagadott mindent, de ez az állítás a mostani közlemény után hivatalos.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Mindent tagadott Gyárfás a rendőröknek

Ügyvédje hivatalos közleményben ismerte el, amiről egy ideje már tudni lehet.

11 · Apr 18, 2018 11:44am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments