Dezső
15 °C
28 °C

Székesfehérváron valaki légpuskával lövöldözik a megállóban állókra

2018.04.18. 08:33

Légpuskás orvlövész „tartja rettegésben” a székesfehérváriakat – írja a szerdai Bors. Valaki ugyanis találomra lövöldöz az egyik helyi hipermarket előtti buszmegállóban álló emberekre a Budai úton, és már többeket megsebesített. A lap által megszólaltatott egyik áldozat nővérének elbeszélése alapján a lövések teljesen váratlanul érkeznek. 

Csak akkor esett ki az arcából a golyó, amikor leszegte a tekintetét. A barátja szólt neki, hogy ömlik a vér az arcából, egyből indultak a sürgősségire. Centiken múlott a szeme világa.

A gyanú szerint a  lövés vagy a megálló mögötti fenyőfa irányából, vagy pedig a  szemközti pa­nel­lakások egyikéből érkezhetett. 

Egy másik sértett is elmesélte történetét; őt ugyanott, ugyanabban az időben combon lőtték, és két másik áldozat is jelentkezett már. A helyszínt kedden több rendőrjárőr is átfésülte, még a forgalmat is lezárták egy időre. Amíg a helyszínelők a megálló körül ténykedtek, addig a civil ruhás nyomozók a közeli üzletekben érdeklődtek, a sértettekkel helyszíni szemlét is tartottak.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

Két évvel ezelőtt egyébként ugyancsak Székesfehérváron híresült el egy levideózott férfi, aki galambokra lövöldözött az erkélyéről.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Székesfehérváron valaki légpuskával lövöldözik a megállóban állókra

Többeket megsebesített, egy lánynak centiken múlt a szeme világa.

383 · Apr 18, 2018 08:33am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments