Még nem döntött Soros alapítványa az elköltözésről

2018.04.20. 16:20

Soros György magyarországi Nyílt Társadalom Alapítványa csak azután dönt Magyarországon maradásáról vagy esetleges távozásáról, hogy az Országgyűlés jóváhagyja a nem kormányzati szervezetekre (NGO) vonatkozó törvénytervezetet – idézi Csontos Csaba alapítványi szóvivő a Reutersnek adott nyilatkozatát az MTI.

Csütörtökön az osztrák Die Presse írta meg, hogy elhagyja Budapestet az Open Society Foundations (OSF). Az osztrák azt írta: Patrick Gaspard, a szervezet vezetője jelentette be csütörtökön, hogy bezárják budapesti irodájukat, és magyar fővárosból Berlinbe költöznek.

Csontos Csaba most nem erősítette meg ezt a hírt. Azt mondta: „lehetőségeink mérlegelésének, tervezgetésének időszakában vagyunk. A magyar kormány eltökélte, hogy elfogadtatja a parlamenttel a Stop Soros törvényt. (...) Jelképes lépés lesz, amely a nem kormányzati szervezetek megfojtását szolgálja. Jelen pillanatban azon kell gondolkodnunk, hogy miként érinthet ez bennünket, akik támogatjuk ezeket a civil szervezeteket, és miként járjunk el”.

Csontos az Abcúgnak bővebben nyilatkozott. "Amíg nem fogadja el a parlament a tervezetet, nem bonyolódnék találgatásokba. De ha ebben a formájában, vagy, ahogy Rogán Antal utalt rá, egy még szigorúbb formában elfogadják, a költözés egy nagyon erős opció" - nyilatkozta Csontos, és arról is beszél, hogy a költözés nem feltétlenül jelenti a dolgozók elbocsátását, de a legfontosabb, hogy 

garantáljuk az itt dolgozó emberek személyes biztonságát, mert nagyon rosszul élik meg, hogy ellenségnek állítják be őket.

Azt is elmondta, hogy "Nem vagyunk politikai aktorok, nem tudjuk megakadályozni a törvény elfogadását. Az, hogy Magyarország az orosz és a török útra lépett, teljesen független attól, hogy mi, vagy az általunk támogatott civilek mit tesznek és mondanak" - utalva arra, hogy mennyire járulnak ezzel a lépéssel hozzá a kormány civilellenes akcióinak sikeréhez.

A helyzetük azért is nehéz, mert "A törvény most elsősorban a menekültkérdéssel foglalkozó civileket támadja, de olyan lazán fogalmazták meg, hogy a kormány bármikor, bárki ellen fordíthatja majd" - mondta Csontos. A civilek helyzetét ellehetetlenítő Stop Soros törvénycsomagot eddig kétharmados többség híján nem tudták átverni az országgyűlésen, de a mostani választás után már semmi sem gátolja meg ebben a Fideszt.

A civil szervezet 1984 óta működik Magyarországon, akkor írták alá ugyanis a Magyar Tudományos Akadémiával a budapesti Soros Alapítvány alapító szerződését. Az intézmény célja az egyenlő esélyek, az igazságos elbírálás, a közegészségügy és a független média támogatása, amit pályázati alapon kívántak biztosítani.

Az elmúlt 34 évben nagyjából 400 millió dollárral támogatták a magyarokat, többek közt például hirtelen jött nagy ellenségüket, Orbán Viktort is. A budapesti irodának jelenleg száz alkalmazottja van a leírásuk szerint.