Ragyogó időnk lesz a hétvégén

2018.04.20. 12:39 Módosítva: 2018.04.20. 12:50

A héten végig kitart a napos idő, legfeljebb vasárnap északon és a nyugati határ mentén alakulhat ki egy-egy frissítő zápor - írja az Időkép előrejelzése.

Szombaton országszerte zavartalanul fog sütni a nap, maximum csak késő délután nyugati tájaink fölé sodródhatnak fátyolfelhők. Északnyugaton, északon kissé megélénkülhet a nyugati-délnyugati szél. Hajnalban hűvös lesz, az Alföld és az Északi-középhegység mélyebben fekvő részen 5 fok alá csökkenhet a hőmérséklet. Napközben azonban gyorsan melegszik a levegő, délután 22-27 fok várható.

Vasárnap is a napsütésé lesz a főszerep, de délutántól északon és a nyugati határ mentén már erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és egy-egy zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. A friss reggelt követően napközben 22 és 27 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Hétfőtől már több lesz fölöttünk a felhő, és záporok, zivatarok is több helyen kialakulhatnak, feltámad a szél. A hét első napján még kora nyárias értékek valószínűek, keddtől azonban néhány fokkal visszaeshet a hőmérséklet.

Az Időkép webkamerái szerint már voltak, akik csütörtökön fürödtek a 14 fokos Balatonban: