Mária
17 °C
29 °C

Összehozta az ellenzék, ami a kampányban sehogy sem sikerült

DBZOL20180423004
2018.04.23. 16:35

Röviden

  • Közösen egyeztetett a parlamenti stratégiájáról az öt ellenzéki frakció, a  Jobbik, az MSZP, az LMP, a DK és a Párbeszéd.
  • Az MSZP és a Párbeszéd egy ellenzéki kerekasztal létrehozását javasolja. 
  • Tóth Bertalan és Karácsony Gergely még mindig az LMP-t hibáztatja a kétharmadért.
  • Szabó Tímea lehet a Párbeszéd frakcióvezetője.
  • Csütörtökön ül össze az LMP, és ekkor döntenek arról, hogy az együttös Szabó Szabolcsot is beveszik-e a frakcióba.

Hosszabban

Ami a kampányban sehogy sem sikerült, a parlamenti ülésre felkészülve összejött: leült egymással egyeztetni az összes ellenzéki párt. A parlamentben a mostani állás szerint öt pártnak lesz frakciója, és az LMP a hétvégén indítványozta, hogy tárgyaljanak egymással a Jobbik, az MSZP, az LMP, a DK és a Párbeszéd politikusai. A találkozó hétfőn létre is jött, Szél Bernadett, az LMP társelnöke pedig utána úgy fogalmazott:

Egy fal dőlt le azzal, hogy az Országgyűlés ellenzéki pártjai egyeztettek egymással a jövőbeli ellenzéki munkáról

A megbeszélésről Szél Bernadett részleteket nem árult el, mint fogalmazott, azért, hogy nagyobb eséllyel valósulhassanak meg az elhangzott javaslatok. De persze a szokásos udvariassági kijelentések elhangzottak, például hogy a tárgyalás konstruktív volt, és a jövőben több egyeztetést tartanak majd, hogy minél eredményesebben dolgozhassanak a választókért.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke újságíróknak ugyanúgy a konstruktív szóval jellemezte a tárgyalást, amelyet kedden folytatnak. Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke pedig azzal hárított el minden érdeklődést az MTI szerint, hogy pártja több javaslattal érkezett az egyeztetésre, de megállapodtak arról, amíg nincs döntés azokról, addig nem is beszélnek elképzeléseikről a nyilvánosság előtt.

Ellenzéki kerekasztalt javasol az MSZP-Párbeszéd

Az MSZP és a Párbeszéd vezetői még az ötös találkozó előtt beszélt egy javaslatról, amelyet értelemszerűen zárt ajtók mögött is megvitattak. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, hogy egy ellenzéki kerekasztal létrehozását javasolja a többi parlamenti ellenzéki pártnak.

Karácsony Gergely szerint az ellenzéki kerekasztal az állampolgárok, a civil kezdeményezések és az ellenzéki pártok közös intézménye lehet annak érdekében, hogy képviselni tudják a parlamentben azt a hangot, amely ott van az utcán, a tüntetéseken és nagyon sok választópolgár lelkében is ott van. A javaslat még nincs kidolgozva, az lenne Karácsony szerint a legfontosabb, hogy azokról a témákról is tudjanak beszélni, amelyeket a Fidesz elhallgat.

Ha úgy tetszik, ez egy árnyékparlament lenne.

Tóth Bertalan azt mondta, eddig is volt együttműködés az ellenzéki pártok között az Országgyűlésben, ezért javasolják azt, hogy ne csak a parlamenten belül, hanem azon kívül is működjenek együtt.

Majd Tóth az együttműködés jegyében odaszúrt az LMP-nek, miszerint a főváros több választókörzetében a jelöltek visszalépésével meg lehetett volna akadályozni a kétharmados többséget. Karácsony Gergely szintén bírálta az LMP-t, miszerint ha az LMP felelősebben politizál, akkor talán most nem lenne ilyen égető szükség arra, hogy rendezzék a soraikat.

Szabó Tímea lesz a Párbeszéd frakcióvezetője

Szombaton döntött arról az MSZP választmánya, hogy frakciószövetségben dolgoznak együtt a Párbeszéddel, amelyet egy önálló frakcióval is megajándékoznak. Az MSZP-s Burány Sándor ugyanis a párttagkönyvét gondosan megőrízve átül a Párbeszéd frakciójába, amely 3 párbeszédessel és a liberális Bősz Anettel kiadja a szükséges öt főt.

Karácsony Gergely most közölte, Szabó Tímeát javasolja a Párbeszéd frakcióvezetőjének. Tóth Bertalan pedig beszámolt arról, hogy a mostani frakcióülésen kiosztották az MSZP-Párbeszéd között a frakciószövetségről kötendő megállapodást.

Csütörtökön ül össze az LMP frakciója

Csütörtökön és pénteken tartja kétnapos, alakuló frakcióülését Siófokon az LMP - mondta Ungár Péter, a párt képviselője az MTI-nek. A frakció a megalakulását követően dönt arról, tagjai közé felveszi-e Szabó Szabolcsot, aki az Együtt színeiben szerzett egyéni mandátumot, és független képviselőként kerül be az alakuló Országgyűlésbe.

Egyelőre nem tudható, hosszú távon ki képviseli az LMP frakciójában a párttal választási szövetségre lépett Új Kezdetet. Az LMP-Új Kezdet választási lista harmadik helyét betöltő Gémesi György pártelnök korábban azt mondta: felveszi a mandátumát, de mivel megtartja gödöllői polgármesteri tisztségét, az összeférhetetlenség miatt harminc napon belül lemond az országgyűlési képviselőségről. Azt nem tudta egyértelműen megmondani, hogy a mandátum betöltőjének személyéről az Új Kezdet április 26-án esedékes választmányi ülésén döntés születik-e.

Az LMP-Új Kezdet az országos listán hét mandátumhoz jutott, míg Csárdi Antal egyéni jelöltként lett képviselő.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Borítókép: Szél Bernadett a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke Schmuck Erzsébet az LMP megválasztott parlamenti képviselője Varjú László a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja és Farkas Gergely a Jobbik megválasztott országgyűlési képviselője (b-j) az LMP által kezdeményezett ellenzéki egyeztetés kezdete előtt Országgyűlés Irodaházban 2018. április 23-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI.