Gulyás Gergely átveheti Lázár egyik látványos szerepét

NP  0665
2018.04.24. 11:34
Gulyás Gergely vezetheti a jövőben a kormányinfókat Lázár János helyett, értesült az Atv.hu. Ez alapján a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője kormányzati posztot kaphat.

Keveset tudni eddig az alakuló új kormányról. Orbán Viktor az elmúlt napokban és talán most is konzultál az új minisztereivel, munkatársaival; ő maga azt mondta, pénteken, hogy a hétvégén fontos beszélgetéseket folytat erről.

Az eddigi nyilatkozatok alapján a következőket tudhatjuk Orbán Viktor negyedik kormányáról, amely csak azután alakul meg persze, hogy a parlament Orbánt miniszterelnökké választotta.

Új kormányzás következik, új struktúrában. Orbán a kormányzás „agytrösztjének” nevezett Miniszterelnökségben biztosan változást tervez.

  • Lázár János befejezte a munkát a Miniszterelnökség élén, visszatér Hódmezővásárhelyre. Vagyis a közigazgatást és a kormányzati munkát biztosan új politikus fogja vezetni.
  • Balog Zoltán sem lesz miniszter, távozik az Emmi éléről. Utódjának három embert javasolt, de nem nevezte meg őket.
  • Az Emmi struktúrájában sem lesz változás, maradnak a csúcsminisztériumok, Balog Zoltán szerint Orbán továbbra is kis kormánnyal, kevés miniszterrel kíván együtt dolgozni, „a miniszterek száma várhatóan nem fog változni”.
  • Varga Mihály viszont miniszter marad, maga Orbán jelentette be, hogy a gazdasági kabinet vezetésére kérte fel.
  • Ami arra utalhat, hogy marad a kabinetrendszer (jelenleg gazdasági és stratégiai kabinet működik, ezek a kabinetek előszűrik a kormány elé kerülő témákat). A kabinetrendszer maradására utal, hogy Orbán a zárt frakcióülésen Balog Zoltán szerint azt mondta: „Eddig vezette a kormányt, most irányítani akarja, ebben segítségére lesz természetesen a Miniszterelnökséget vezető miniszter is.”

Az Atv.hu most egy újabb változásról jutott információhoz. Eszerint Gulyás Gergely lesz a kormánykommunikáció arca, „ő állhat majd a mikrofon mögött a megújult kormányinfókon, ezzel új szín, új hang jelenik majd meg". Lázár a pénteki interjújában utalt arra, hogy a kormányinfó intézménye megmarad, ám nem ő fogja vezetni. A távozó miniszter azt üzente utódjának: „Én 112 kormányinfót tartottam, hajrá!”

Gulyás (akit kerestünk a hírrel kapcsolatban, de még nem reagált) jelenleg a Fidesz frakcióvezetője. Ha a kormányinfót ő fogja vezetni, ez azt jelenti, hogy kormányzati posztot kaphat. Hiszen egy párt frakcióvezetője nem a kormány tagja. A kormányinfót eddig a Miniszterelnökség minisztere vezette, az eddigi pletykák szerint azonban Gulyás igazságügyi miniszter lehet. Hogy milyen posztot kap Gulyás, jelenleg csak Orbán Viktor tudhatja biztosan.

(Borítókép: Németh Sz. Péter / Index)