Huba
19 °C
33 °C

16 éves fiát szúrta meg egy terézvárosi férfi

2018.04.25. 11:33

Egy vita során egy 16 éves fiú édesanyja védelmére kelt, az apa pedig folyamatos kiabálás közben a késhez nyúlt - számolt be a Fővárosi Főügyészség egy 2017-es, egy VI. kerületi lakásban történt ügyről, amiben most történt vádemelés. A férfinál a lakásban egy engedély nélkül tartott lőfegyvert is találtak. 

A vádlott alkoholista volt, emiatt közte és a felesége között rendszeresek voltak a viták, konfliktusok, ilyenkor a kiskorú fiú többször édesanyja védelmére kelt.

A vádlott 2017. október 15-én a kora reggel érkezett haza a munkából, majd inni kezdett. Veszekedni kezdtek a feleségével, a vádlott a lakás előtti körfolyosón hangosan kiabált.

A kiabálásra felébredt a 16 éves fia, aki a bejárathoz ment azért, hogy apját a szobájába kísérje. A vádlott tovább kiabált, majd a szobában található szekrényhez ment, a fiókjából kivett egy kést. A fiú ezt észrevette, és megpróbálta a kést elvenni az apjától, ekkor a vádlott egy hátrafelé irányuló szúró mozdulattal a hasánál megszúrta a fiút. 

A fiú a szúrástól súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, szakszerű és időszerű orvosi, illetve műtéti beavatkozás nélkül meg is halhatott volna.

A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés és lőfegyverrel visszaélés miatt emelt vádat. Ezek büntetési tételének felső határa – a bűnhalmazat miatt - 12 évig terjedő szabadságvesztés.