Magyarázkodnak az Orbánt és a NER-t kritizáló keresztény értelmiségiek

2018.04.29. 16:39

Szombaton írtunk róla, hogy a kormány megmaradt értelmiségi holdudvara, egész pontosan a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre előállt egy vitairattal, amelyben élesen kritizálta a NER-t és az Orbán-kormány politikáját. Az Újra nevén nevezzük című kötetben a keresztény értelmiség keményen nekiment a kormányközeli üzletemberek közpénzből finanszírozott gazdagodásának, a kormánybarát sajtó karaktergyilkos anyagainak, és a hatalmat mértéktelenül centralizáló Orbán Viktornak is. 

Vasárnap viszont küldtek egy közleményt, amely szerint nem is úgy gondolták. 

A közleményt teljes terjedelmében közöljük, a kiemeléseket mi tettük hozzá. 

"Szomorúan olvastuk azokat a cikkeket, amelyek Az idők jelei elnevezésű társadalmi kezdeményezés Újra néven nevezzük című kötetével kapcsolatban láttak napvilágot. A szóban forgó írások olyan színben tüntetik fel a kiadványt, mintha azt a kötet szerzői a jelenlegi Kormány vagy egy konkrét politikai párt kritikájának szánták volna.

Ezzel a kiadvány szerkesztői és írói nem tudnak és nem is akarnak azonosulni.

A kötet általános hazai és nemzetközi politikai, társadalmi, illetve közéleti jelenségekre reflektál, azokat vizsgálja meg a keresztény erkölcs szemszögéből. Az ókori világtól napjainkig érvényesnek tartott, az emberi természetből fakadó pozitív emberi tulajdonságok (erények) - okosság, igazságosság, mértékletesség és erősség - szükségességét vagy hiányának következményeit elemzi.

A következtetések általános érvényűek úgy a múltban, jelenben és jövőben, mint az egyének és a közösségek számára.

A kritikus szolidaritás hangvétele nem aktuálpolitikai jellegű, tehát azok az értelmezések, melyek kiragadva egy-egy állítást manipulálják olvasóikat, elfogadhatatlanok. Mivel az írást gondolatébresztőnek szánjuk, ezért tisztelettel kérjük az érdeklődőket, hogy a teljes szöveget www.keesz.hu weboldalon olvasva kapcsolódjanak be a párbeszédbe."