Szörnyű tragédia: megölte az apját, amikor az leszúrta az anyját

2018.04.30. 21:36 Módosítva: 2018.04.30. 21:40

Halálos tragédiába fordult egy családi veszekedés a Komárom-Esztergom megyei Dágon. Az ezerfős községben hétfő hajnalban egy családi veszekedésre riasztották a rendőrséget.

A police.hu-n olvasható közlemény szerint a helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 62 éves férfi az otthonukban „előzetes szóváltást követően” egy késsel többször is megszúrta az 56 éves feleségét. A késszúrásokkal a férj súlyos, életveszélyes sérüléseket okozott az asszonynak.

A tragédia azonban itt még nem ért véget. A lakásban volt ugyanis a veszekedés idején a házaspár 35 éves fia is, aki az anyja védelmére kelt, amikor az apja késsel nekiesett. A verekedésben azonban „olyan erővel fogta le az apját, hogy ő ennek következtében életét vesztette”.

dag

Az 56 éves asszony sorsáról még semmit nem tudni, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárását a 35 éves férfi ellen, a kihallgatását hétfő este megkezdték.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport