Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Portik magába fordult a börtönben, a Gyárfás-ügy csak rontott a helyzetén

2018.05.03. 08:03

Portik Tamás a börtönben teljesen „magába fordult”, nem nagyon lehet vele kommunikálni és az ügyekről egyeztetni – ezt mondta az egykori olajmaffiózó egyik ügyvédje, Bólyai János a Magyar Időknek.  A Prisztás József megöletéséért 15, a Boros Tamás meggyilkoltatásáért 13 év fegyházra ítélt Portik Tamásnak a depresszióját a folyamatban lévő többi ügy, így a Fenyő-gyilkosság is csak súlyosbítja – állítja a lap.

Mint ismeretes, a Fenyő-ügyben Portikot nem ítélték el, viszont márciusban Gyárfás Tamást és őt is felbujtással gyanúsították meg a rendőrök. A napokban azzal is meggyanúsították, hogy ő adott utasítást Tanyi Györgynek, lője le Lakatos Csaba fogathajtót. Lakatos túlélte a merényletet, Tanyi jogerősen 11 év fegyházat kapott a tettéért. A Magyar Idők hangsúlyozta: amennyiben Portikot a két újabb bűncselekmény miatt is elítélik, a korábbihoz hasonló nagyságú, összesen mintegy harmincéves fegyházbüntetésre számíthat. 

Bólyai János és Szikinger István csak a már jogerősen lezárult ügyekben védik Portikot, akit a családja megbízásából rendszeresen látogatnak a börtönben.

De velük se nagyon kommunikál az egykori maffiózó. Portik még azt sem mondta meg, hogy a két új ügyben ki a védője.

A Magyar Idők szerint egy másokra, például Gyárfás Tamásra tett terhelő vallomása meggyorsíthatja a végkifejletet, a Fenyő János megöletésére való felbujtással gyanúsított sportvezető elleni, a jelenlegi állapot szerint várható ítélet meghozatalát.

Portik ismételt kihallgatásainak meghiúsulása pedig kedvező lehet a védelem számára.

Portik már jogerősen elítélt fogvatartott, így a börtönpszichológusok oldani próbálják a depresszióját, a rácsok mögött eddig eltöltött hat év azonban vízválasztó; ahogy megy előre az idő, egyre inkább megváltozik a személyisége. Kriminalisták szerint Portik személyiségváltozása lényeges a folyamatban lévő ügyekben – írja a lap.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?