Jusztina
3 °C
16 °C

Épp megint bátrak a felszólaló keresztény értelmiségiek, mégis kritika a kritika

DMOHA20150604025
2018.05.05. 11:22

Elég szórakoztató hullámvasúton van egy magát keresztény értelmiséginek valló csapat, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre.

Először ugyanis egy hete kiadtak egy óvatos kritikát a hatalomgyakorlásról, az uniós pénzek lenyúlásáról, a folyamatosan változó ellenségképről és hasonló hazai jelenségekről. Aztán szinte  azonnal bejelentették, hogy a hatalomgyakorlás kritikáját tilos a Fideszre érteni, semmiképp nem annak szánták, hanem általában a dolgokra, a múltra és a jövőre, szóval bármi másra, ez biztosan nem a mostani kormányra vagy a nyolc éve kormányzó pártra értendő. 

Most viszont egy kicsit mégis lehet újra a Fideszre is érteni. A Népszava ugyanis megszólaltatta Osztie Zoltán plébánost, a kötet egyik szerzőjét, aki szerint ezt lehet, hogy lehet a kormány kritikájának is érteni. Azt is bemondta, hogy  

Akinek inge, vegye magára,

majd azonnal hozzátette, hogy minden a lehető legjobb irányba megy nálunk, csak kéne némi "tisztulás", pontosabban:

Szerettük volna kifejezni, hogy miközben teljes mértékig helyeseljük az irányokat, értékeljük az országban zajló pozitív folyamatokat, úgy érezzük, tisztulásra is szükség van.

Az is igaz, hogy esetleg utaltak néhány fideszes oligarchára, de azokra is szükség lehet, nyilván:

minden politikai pártnak és társadalmi szolgálatot végző erőnek szüksége van tőkés háttérre, anyagi fedezetre,

nem feltétlenül tőlük kell megtisztítani a közéletet, véletlenül se akartak megnevezni senkit.

Emellett Osztie megszámolta, hogy 255 állítás szerepel az írásukban, a sajtóban ebből 26-ot neveztek meg szerinte a kormány potenciális bírálataként, szóval ez szerinte "jól tükrözi az arányokat".

Végül elmondta, hogy

szándékosan a választások után jelentettük meg, hogy véletlenül se használhassa fel senki a kampányban,

és hogy a Fideszben is meg voltak elégedve a kiadványukkal. 

(Borítókép: Osztie Zoltán plébános a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott ökumenikus megemlékezésen a Belvárosi Szent Mihály-templomban 2015. június 4-én. MTI / Mohai Balázs)