Viperával és késsel ment egymásnak két buszsofőr

2018.05.07. 17:28

"Parázs vita alakult ki szombaton a BKV két buszvezetője között, és az összeszólalkozásból könnyen súlyos sérülés is lehetett volna, mivel mindketten veszélyes eszközökkel próbálták álláspontjukat nyomatékosítani" - írja a Zoom.hu.

A lap információi szerint az egyik sofőr elővett egy viperát, amire a másik sofőr kést rántott. A két sofőrt a BKV hétfőn kirúgta. A rendőrség a Zoomnak megerősítette, hogy május 5-én délután a XIV. kerületben, az Erzsébet királyné útján történt az eset, és végül nem történt sérülés, de felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytatnak nyomozást. A két férfit pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

A lap a BKV-t is megkereste, szerették volna megtudni, indult-e belső vizsgálat, vagy fegyelmi eljárás, illetve ezeknek mi lett a vége. A cég röviden csak annyit közölt:

"A két érintett munkavállaló az eset óta nem dolgozott, munkaviszonyuk társaságunknál a mai nappal megszűnt."