A szakértő szerint beszámítható, tehát büntethető a Teréz körúti robbantó

2018.05.11. 10:22

Beszámítható a Teréz körúti robbantással vádolt P. László az elmeorvosi szakértői vizsgálat szerint, írja a 24.hu. A lapnak a férfi édesapja azt nyilatkozta:

A héten kaptuk meg az elmeorvosi vizsgálat eredményét. Nagyon örülök neki. Az áll ugyanis benne, hogy a fiam teljesen normális, beszámítható. És nem élményszerűen élte meg azt, amit a korábbi vallomásában mondott.

Március közepén műsort csinált a robbantás vádlottja. A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a Teréz körúti robbantás vádlottja a hétfői tárgyalási napon többször megzavarta a bíróság munkáját: lefeküdt a vádlottak padjára, mert fáradtnak mondta magát, amikor a bíró megkérte az őröket, hogy vegyék közre, levetette magát a földre, amikor arra kényszerítették, hogy üljön vissza a padra, ellenállt, az őröknek kellett lefogniuk.

A bíróság ekkor kihívta a mentőket, de P. László nem engedte, hogy megvizsgálják. A mentőorvos viszont azt közölte, a vádlott szándékos rendzavaró magatartást tanúsít. Ezután visszavitték a börtönbe. Erről sz egészről a férfi apja azt mondta:

A fiam előre szólt, hogy nem akar menni, mert nem érzi jól magát. Amikor lefeküdt a padra, elvitték az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe kényszer injekciós kezelésre miután már lenyugodott. Csak azt nem értem, hogy mire föl. Szerintem így akarták büntetni a történtekért.

Az elmeorvosi szakvélemény szerint teljesen beszámítható a férfi, akit azzal vádolnak, hogy 2016. szeptember 24-i, 22.30 körüli budapesti merényletet elkövette. Ebben két rendőr járőr súlyosan, egy járókelő könnyebben megsérült. A tavaly decemberi vádemelés alapján P. László vádlott minősített emberölési kísérletért és terrorcselekmény előkészítéséért áll a Fővárosi Törvényszék előtt.

A férfi apja a 24.hu-nak még azt is mondta:

Normális ember valóban kiáll magáért és védekezik. De ő ilyen visszahúzódóbb típus volt már gyereknek is. Magam sem értem, mit miért tesz. Az elmeorvosi szakértő vizsgálat eredményének azonban örülök. Főleg, hogy a legutóbbi szakértői vizsgálatok közül a magasságot és mozgást kielemző antropológus és videós igazságügyi szakértői vizsgálatok is azt mutatják, hogy nem a fiam az a sapkás férfi, aki látható a rendőrségi videókon. A szakértők megállapították, hogy a felvételeken látható férfi közel tíz centiméterrel alacsonyabb, mint a fiam. Kérvényeztük a fiam szabadlábra helyezését. A bíró a hónap végére dönti el, hogy az új fejlemények tükrében jóváhagyja-e. Ha nem is bocsátják szabadon, remélem, hogy legalább házi őrizetbe kerül

Hogy miket mondott még a vádlott apja, azt itt tudja elolvasni. De például ilyeneket:

Nem érti, miért van benn. Azt mondta, hogy kirakatta a tévét a cellából, és energiákról szóló cikkeket küldjek be neki. Álmodozik és filozofál.