Albert, Lipót
3 °C
12 °C

Befejezték a nyomozást a gyermekét véletlenül agyonlövő borsodi férfi ügyében

2018.05.11. 12:24

Vádemelést javasol a rendőrség egy miskolci férfi ellen, aki véletlen agyonlőtte gyerekét 2017 júniusában, írja az MTI. Az 50 éves miskolci férfi egy forgótáras pisztollyal véletlenül leadott egy lövést, ami eltalálta kilencéves kislányát.

A gyerek kórházba szállítása közben meghalt. Az apa ellen gondatlanságból elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. Az ügyben indított nyomozást a napokban fejezték be a rendőrök, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

A férfi szomszédja hosszabb időre elutazott, értékesebb tárgyait összepakolta és azokat rábízta a gyanúsítottra, megőrzésre. Egyik este a férfi kíváncsiságból úgy határozott, hogy átnézi a nála hagyott szatyrokat. Az egyikben talált rá az igen kicsi, egy nagyobb tenyérben jószerivel észre sem vehető fegyverre, amelyet addig forgatott, nézegetett, amíg az el nem sült.

A golyó a kislányt találta el. A mentőket a kislány édesanyja értesítette, a járőrök és a mentőszolgálat munkatársai azonnal a helyszínre mentek, ahonnan kórházba vitték a gyermeket, a kislány azonban olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy meghalt.