Trump volt főstratégája Budapesten tart előadást

2018.05.15. 20:49 Módosítva: 2018.05.15. 21:03

Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt főstratégája és a Breitbart volt vezetője is előadást tart az „Európa jövője" című konferencián május 23-án Budapesten, írja a Figyelő.

„Trump Amerika az első politikája és annak hatása Közép-Európára" címmel beszél majd egy órán át. Bannon a XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében érkezik Budapestre. Az előadás és az egész konferencia helyszíne a Várkert Bazár lesz.

Bannon előtt Gulyás Gergely, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója mond köszöntőt, a rendezvény moderátora pedig Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója lesz.

A Breitbart nevű oldalával Trump választási sikeréhez hozzájáruló Bannonnak tavaly augusztusban kellett távoznia a Fehér Házból. A kegyvesztett főtanácsadó előbb visszament a Breitbart Newshoz, de aztán a Trumpról szóló botránykönyvben tett nyilatkozatai után onnan is el kellett jönnie. Ettől még a trumpizmus globális hírnöke akar lenni a továbbiakban is.

Mint korábban írtuk, eredetileg január végén tartották volna az Európa Jövője című konferenciát, aminek nyitóelőadását az amerikai újjobboldal pedofílbotrányba belebukott sztárja, Milo Yiannopoulos tartotta volna. Azonban a meghívásnak a Fideszben sem örült mindenki, Gulyás Gergely, a kormánypárt alelnöke nyilvánosan is nemkívánatosnak nevezte a döntést, a konferenciát pedig eltolták május végére. Yiannopoulos Londonban erősítette meg május elején, hogy előadást tart majd a budapesti konferencián.