A liberális Bősz Anett kilép, megszűnhet a Párbeszéd frakciója

2018.05.18. 12:07 Módosítva: 2018.05.18. 15:35
  • A liberális Bősz Anett kilép a Párbeszéd frakciójából, amelynek létszáma így négyre csökken, és emiatt megszűnik a képviselőcsoport. 
  • Bősz Anett azzal indokolta kilépését, hogy az MSZP–Párbeszéd frakciószövetségben nem látott garanciát arra, hogy érvényre juttathassa a liberális értékeket.
  • Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arra szólította fel Bősz Anettet, hogy azonnal adja vissza parlamenti mandátumát, azt ugyanis az MSZP-Párbeszéd listájáról szerezte. 
  • A dolog hátterében egy megállapodás áll, amely Molnár Gyula, a szocialisták azóta lemondott elnöke, Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd elnökségi tagja között született még a választások előtt. Eszerint az MSZP évi 60 millió forinttal támogatja a parlamentben a Liberálisok működését, erről azonban az MSZP vezető testületei nem tudtak. Az iratot most jogászok vizsgálják.  

A Liberálisok képviseletében parlamentbe jutott Bősz Anett kilép a Párbeszéd országgyűlési frakciójából, értesült az Index. Bősz Anett megerősítette értesülésünket. A képviselő telefonon azt mondta: a Liberálisok már a választási együttműködésbe is úgy mentek bele az MSZP–Párbeszéddel, hogy a liberális értékeket megjeleníthessék a parlamentben. Az MSZP–Párbeszéd frakciószövetség együttműködéséről szóló tárgyalásokon azonban nem látták ennek garanciáit: „Sem a politikai szándék, sem a technikai erőforrások nincsenek meg a liberális értékek képviseletére.”

Bősz Anett kilépése számos következménnyel jár:

  • Független képviselővé válik ezzel Szabó Tímea, Burány Sándor, Tordai Bence és Karácsony Gergely, illetve az az ember, akinek ő átadja mandátumát.
  • Ők kevesebb interpellálási lehetőséget kapnak, és kevesebb napirend előtti felszólalásra lesz lehetőségük.
  • Miután nem lesz frakció és frakcióvezető, nem lesz szavazati joguk a házbizottságban.
  • Újra meg kell állapítani az öt képviselő illetményét, Szabó Tímea például ezzel elveszti frakcióvezetői juttatását.
  • Újra kell osztani az összes bizottsági helyet.
  • Elesnek attól az évi 135 millió forintos támogatástól, amely az önálló frakcióalakításért járt.
  • Már kiválasztották a frakció mellett dolgozó munkatársakat, akikkel információink szerint ma akartak szerződést kötni. Ők most nem kaphatják meg az állást.

A választásokon csak három, eredetileg is a Párbeszédben dolgozó politikus jutott mandátumhoz, így önállóan nem alakíthattak volna frakciót. Az ötfős frakció az MSZP–Párbeszéd listáján helyet kapó, liberális Bősz Anettel és a Párbeszéd padsoraiba átülő, MSZP-s Burány Sándorral jött össze. Így külön MSZP- és Párbeszéd-frakció is alakulhatott, amelyek a Fidesz–KDNP-hez hasonlóan frakciószövetségben akartak együtt dolgozni az új parlamentben. Ezzel a lépéssel a két frakció évi 135 millió forint pluszforráshoz is jutott. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
A liberális Bősz Anett kilép, megszűnhet a Párbeszéd frakciója

A képviselőnő nem látta a garanciáit a liberális értékek képviseletének. Lépése komoly következményekkel jár: kevesebb megszólalási lehetőséget kapnak, újra kell osztani a bizottsági helyeket, újra kell számolni 5 képviselő fizetését, és elveszik az évi 135 millió forintos támogatás nagy része.

2916 · May 18, 2018 12:07pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

„A Liberálisok már a választási kampány idején igazi együttműködési készséget mutattak. Levettük logóinkat a plakátokról, és az MSZP–Párbeszéd szövetséget támogattuk – mondta Bősz Anett. – Világossá tettük azonban, hogy a parlamentbe kerülve kifejezésre szeretnénk juttatni a liberális értékek képviseletét". Bősz Anett elmondása szerint azonban azt látták, hogy ismét a régi mechanizmusok indultak be", az erőforrások elosztása és a döntések monopolizálása vált céllá":

Az MSZP és a Párbeszéd úgy viselkedik, mintha ez csak egy kétpárti szövetség lenne. 

Tisztában vagyunk a méretünkkel, azzal is, hogy a legkisebb szövetséges vagyunk, de úgy láttuk: a kisebb szövetségest nem tekintik valódi szövetségnek, és a Liberálisok nem kaptak volna elegendő felszólalási lehetőséget és önállóságot a parlamenti munkában" – mondta Bősz Anett.

Bősz kilépésével megszűnik a Párbeszéd frakciója, a megüresedő helyet egyszerű átüléssel nem lehet betölteni. A parlamentben jelenleg Mellár Tamás az egyetlen független képviselő, de az nem valószínű, hogy ő csatlakozna a Párbeszéd frakciójához. A képviselőknek így most legalább hat hónapig függetlenként kell tovább dolgozniuk. Ezután merülhet fel ismét egy frakció megalakítása.  

A Párbeszéd frakciója az Országgyűlés Hivatalától és a sajtóból értesült Bősz Anett szándékáról, csak ezután érkezett meg Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnökének levele – mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője. Szabó szerint semmilyen akadálya nem volt annak, hogy Bősz Anett képviselje a liberális értékeket:

Sajnálom Bősz Anett távozását, de a személyes benyomásom az, hogy neki kevés beleszólása volt ebbe a dologba. ezt Fodor Gábor irányítja a háttérből.

A Bősz által hiányolt technikai feltételeket nem tudják másként értelmezni, mint hogy több anyagi forrásra lett volna szüksége a Liberálisoknak, mondta Szabó Tímea. Szerinte a liberális párt súlyához és százalékos arányához képest így is többletforrásokkal rendelkezett volna az ötfős frakcióban.

Úgy látszik, hogy ez a liberálisoknak és elsősorban Fodor Gábornak nem volt elég. Sajnálattal veszem tudomásul, hogy Fodor Gábort semmi más nem érdekli, csak a pénz.

Szabó Tímea szerint az később dől el, hogy más módon tudnak-e új frakciót létrehozni. „Számunkra nem a frakció léte vagy nem léte a fontos, továbbra is ugyanolyan hittel dolgozunk a NER lebontásán, mint eddig" – mondta. 

A Magyar Szocialista Párt nem zsarolható, és pénzért nem hajlandó engedményeket tenni, reagált Bősz Anett kilépésére Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője:

Bősz Anett az MSZP–Párbeszéd listájának 15. helyéről került be a parlamentbe, ezért felszólítjuk, hogy azonnali hatállyal adja vissza mandátumát

– mondta az MSZP-s politikus.

A háttérben zajló folyamatokra némi magyarázatot adhat az, hogy a Zoom.hu értesülései szerint Molnár Gyula, a szocialisták lemondott elnöke a választások előtt megállapodást kötött Fodor Gáborral, a Liberálisok elnökével, de mint utólag kiderült, ezt Karácsony Gergely, a Párbeszéd elnökségi tagja is aláírta. Ebben a politikai és technikai részletek mellett abban is megállapodtak, hogy a szocialisták évente 60 millió forinttal támogatják „nem hivatalos” szövetségesüket, a Liberálisokat. Erre utalhatott pénteken Sermer András, a Magyar Liberális Párt elnökhelyettes is, amikor azt mondta: 

Úgy tűnik, itt valami régi típusú politizálás zajlik, amelyben semmiképpen nem akarunk részt venni. Az, hogy egy írásban foglalt megállapodást valaki semmisnek tekintsen, az elfogadhatatlan.  

A Zoom.hu által megkérdezett MSZP-s elnökségi tagok egyike sem emlékezett arra, hogy a pártelnök ezt a kérdést a párt plénuma elé vitte és megszavaztatta volna. Tóth Bertalan megerősítette ezt. Mint mondta, erről a megállapodásról sem az MSZP elnöksége, sem az MSZP választmánya nem tudott, és a párt dokumentumtárában sem találták nyomát ilyen írásos megállapodásnak. Kedden azonban Fodor Gábor a rendelkezésükre bocsátotta a pénzügyi megállapodás szövegét. Erről jogi szakvéleményt készíttetnek, hogy lássák, milyen következményekkel jár a pártra nézve. 

A helyzet különösen érdekes annak fényében, hogy az MSZP-nek jelenleg nincsenek meg a fő vezető testületei, a választások után ugyanis nemcsak Molnár Gyula, hanem az MSZP teljes elnöksége is lemondott. Ezeket az igencsak fontos kérdéseket így most a párt ellenőrző bizottsága és a párttanács vizsgálja.