HírTV: A Marczibányi téren bújtatja az állam a migránsokat

2018.05.25. 20:38

Bevándorlókat bújtatnak az állami fenntartású MEREK-ben, közölte HírTV a péntek este adásba kerülő Célpont című műsorának előzeteseként.

Az előzetes szerint "miközben a kormány sorra zárta be a menekülttáborokat, addig a HírTV Célpont című műsora a Marczibányi téri Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjában talált rá az afgán és pakisztáni családokra". A műsor nem kapott hivatalos információt senkitől, így nem tudni pontosan, hogy milyen státuszú emberekről van szó, menedékkérőkről, menekültekről, esetleg oltalmazottakról.

Az egyik afgán család arról beszélt a Célpontnak, hogy a Holnap Házában bújtatják őket. Az afgán férfi azt is elmondta, Afganisztánból Németországig jutottak, de Németország kiutasította őket, így kerültek Magyarországra.

A MEREK-ben egy hónapja élnek, de vannak olyanok is, akiket már hónapok óta ott szállásolnak el. Teljes ellátást kapnak, együtt étkeznek a mozgássérült gyerekekkel és felnőttekkel.

Az egyik bentlakó arról is beszámolt a Célpontnak, hogy már több atrocitás is történt, a bevándorlók gyerekei kővel dobálták az egyik bentlakót, és a rendőrséget is ki kellett már hívni hozzájuk. A problémát többször jelezték a MEREK vezetőségének is.

A gárdonyi Sporthotelben egy venezuelai család lakik állami pénzen a műsor szerint.

A Hír TV oknyomozó műsora megkereste a MEREK igazgatóját, Fóris Johannát is, ő azonban nem nyilatkozott, a riportert a fenntartóhoz, vagyis a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz irányította. Az SZGYF se a telefonos, sem az írásos megkeresésre nem reagált. 

Frissítés: A cikkünk megjelenése után lapunkhoz eljutott nem hivatalos információk szerint két menekült családról van szó, olyanokról, akik évekkel ezelőtt menekültstátuszt kaptak, azóta Magyarországon élnek. Azért vannak most a Marczibányi téren, mert decemberben leégett a Családok Átmeneti Otthona, ahol addig laktak. És nem csak menekültek, hanem a szintén ott lakó magyar családok is kerültek így a Marczibányi térre. Az átmeneti otthon leégéséről akkor hír is volt: