Trócsányi elégedetlen azokkal a bírókkal, akik nem úgy értelmezik a jogot, ahogy ők elképzelik

2018.05.26. 09:32

Fontos, hogy a bírói szerepkör tisztázott legyen, mert ha a bírók átértelmezik a jogot, vagy olyan kiterjesztő értelmezést adnak egy fogalomnak, amely szemben áll a jogalkotó által adottal, akkor bírói kormányzás valósul meg, ami mélyen antidemokratikus - erről is beszélt Trócsányi László igazságügyi miniszter a Magyar Időknek adott interjúban. 

Hogy mi is az a bírói kormányzás, azt nem részletezte a miniszter, de ebből a megjegyzéséből is látszik, hogy a harmadik Fidesz-kétharmad egyik fontos célkitűzése a bíróságok megrendszabályozása. Szerinte a bírók befolyásolni is képesek a politikai küzdelmeket a politikai ügyek vitele során - idézi az MTI. 

Érdekes, hogy ehhez képest Trócsányi nem foglalt állást az Országos Bírói Hivatal és az Országos Bírói Tanács közötti csörtében. A két szervezet között egyre mélyülő árokról itt írtunk bővebben. 

Trócsányi a vitáról azt mondta: "Két független szerv vitájáról van szó, amelyre a minisztériumnak nincs ráhatása, és a tárca nem is autentikus jogértelmező, így a jogi természetű vitát sem tudja feloldani. Mindazonáltal megjegyzem, hogy a magyar igazságszolgáltatásról szóló európai eredménytábla szerint is jók a magyar bíróságok eredményei, és ezért az OBH elnökének munkája és erőfeszítése mindenképpen elismerést érdemel. Az OBT pedig fontos hatáskörökkel rendelkezik a bírósági önigazgatási rendszer működtetését illetően. A jelenlegi vita azonban arra is rávilágít, hogy ezen igazgatási modell értékelése sem mellőzhető."

Történelmi adósság

Trócsányi László visszautasította az ellenzéki politikusok és bizonyos szakmai körök kritikáit, akik azonnal a bírói függetlenség sérelmét vizionálják, ha az igazságügyi miniszter kiejti a száján a bíróság szót. A miniszter szerint a bírói függetlenség a demokrácia állócsillaga, munkája során rendkívüli módon ügyel arra, hogy a bírák függetlensége semmiben se sérüljön. "Az, hogy egy demokráciában az igazságügyi miniszternek van és lehet feladata, véleménye az igazságszolgáltatásról, egyáltalán nem ördögtől való" - mondta. 

07
Fotó: Huszi István

Kitért arra is, hogy a jogállamiság egyik alapköve a közigazgatási bíráskodás. "Az, hogy 1989 óta nem történt meg a szervezetileg elkülönült közigazgatási bíróságok felállítása, jól tükrözi, hogy ezt az intézményt mindenkor mostohagyerekként kezelték a bírói szervezetrendszeren belül. Ma lehetőségünk van arra, hogy a kommunista pártállam által 1949-ben megszüntetett önálló Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság felállítását ismét célul tűzzük ki, amivel történelmi adósságunkat törleszthetjük."