Gyárfás
16 °C
29 °C

Kétségbeejtő helyzet a metrópótló vonalán

katyu 1260
2018.05.30. 14:56 Módosítva: 2018-05-30 15:31:04
Az M3-as metró helyett hétvégente és este, a Kőbánya-Kispest és a Határ út megálló között található Vak Bottyán utcában, kátyútengeren zötykőlődhetnek a BKK utasai. A Budapesti Közút utólag elismerte, hogy az útszakasz nem alkalmas arra, hogy azon metrópótló autóbuszok közlekedjenek. Az önkormányzati tulajdonban lévő utca felújítására viszont a kerületnek nincs pénze, és jelenleg is folynak a tárgyalások, hogy kihez kerüljenek a közútkezelői feladatok. Teljes újjáépítésre valószínűleg csak a metrópótlás után kerülhet sor, addig pedig ímmel-ámmal javítgatják a balesetveszélyes kátyúkat.

Pattognak a kövek a gyalogosokra 

Az útszakasz kritikán aluli állapotáról számol be a Járókelők.hu blogbejegyzése. Az oldalukra  számos bejelentés érkezett a balesetveszélyes úthibákról, a gyalogosok közé pattogó kőtörmelékről, illetve arról, hogy egy-egy autó kátyúba hajtásakor beremegnek a környező házak.  Az egyik autós szerint korábban is voltak kátyúk, de a helyzet a metrópótlás után durvult el:

Két darab többhetes kátyú legalább egy-egy beleállított úthiba jelző táblával jelezve lett, de a többit nem is jelzi semmi. A kátyúk száma napról napra növekszik. Az utca olyan keskeny, hogy szembejövő forgalom esetén az utolsó pillanatban észrevett kátyút kikerülni sem lehet, legfeljebb a vészfékezés jöhet szóba, ami általában a mögöttünk érkező gyors haladásra vágyó, minimális követési távolságot sem betartó gépjármű miatt szintén balesetveszélyes.

Megkérdeztük az út tulajdonosát, a Kispesti Önkormányzatot, ahol elmondták, hogy már a metrópótlás előtt jelezték az érintetteknek, hogy az útszakasz nem alkalmas ekkora buszos forgalom lebonyolítására, és hogy nem rendelkeznek elegendő forrással a karbantartására. Amíg nem oldódnak meg a tulajdonlási kérdések, addig az önkormányzat, ha nagyobb kátyút észlel, a Budapest Közútnak jelzi a "balesetveszély elhárításra vonatkozó" megrendelést.

A kerület hetente két három alkalommal ellenőrzi az útszakasz állapotát, idén nyolc alkalommal rendeltek meg hidegaszfaltozási munkálatokat, melyeket 72 órán belül minden esetben el is végzett – tájékoztatott minket az Önkormányzat. 

Egy kátyú útja

Megnéztük, hogy működnek a javítások a valóságban. Jelenleg  a Kőbánya-Kispesthez közelebbi útszakasz jobb állapotban van, a Határ úthoz közelebb, viszont veszélyes kátyúk várják az arra közlekedőket.  Az lyukak folyamatosan keletkeznek, és a betömött kátyúk sem bírják sokáig. Az sem teljesen tuti technika, ha valaki memorizálja az úthibák helyét, mert egyre újabbak és újabbak bukkannak fel. Egy videót is készítettünk, milyen egy napfényes délelőtt végigautózni az utcában.

Az amortizálódás és a javítás gyorsaságát kiválóan szemlélteti a Határ út közelében található legnagyobb kátyú, ami csütörtökön ilyen állapotban volt. A kátyút szembejövő forgalom esetén – semmi esélyünk sincs kikerülni. Az első látogatásunkkor nem találkoztunk egyetlen útjelző táblával sem, ami esetleg sötétben figyelmeztetné az autósokat, vagy a bicikliseket a veszélyre. A kőtörmeléket viszont szemmel láthatóan, valaki már elsöpörte az útról.

Kedd reggelre a kátyú  olyan veszélyessé vált, hogy már egy táblát is kiérdemelt magának.

Tehát nem tudni, hogy az Önkormányzat végzi ilyen lassan a dolgát a bejelentéssel, vagy a Budapest Közút nem tartja a 72 órás határidőt.

Az Önkormányzat nem tudja vállalni a költségeket

Az útszakasz a kerület tulajdonában van, a a karbantartás is az ő feladatuk lenne, viszont megkeresésünkre a polgármesteri hivatalban elmondták, hogy a költségeket nem tudják vállalni.  A beruházó, a BKV Zrt. Metró felújítási Projekt Igazgatóság pedig nem tulajdonos, ezért a törvény értelmében nem végezhet semmilyen karbantartási feladatot az úton.

Az egyeztetések már 2014 őszén megkezdődtek, viszont a tervezés során a Fővárosi Önkormányzat nem készítette elő megfelelően az útszakaszt a megnövekedett forgalomra, a teljes vonalon naponta mintegy 500 ezer utas közlekedik (ami megfelel a MÁV napi utasforgalmának). A buszok munkanapokon este 8 után 1,5-3 percenként, hétvégén 3-5 percenként járnak, mindkét irányban. A déli szakasz felújítása idején viszont munkanapokon 40 másodpercenként követik majd egymást a buszok. 

Az utca eredetileg sokkal kisebb forgalomra lett tervezve, így a kátyúzás csak "tüneti kezelést" jelent. Az út rétetgrendje nem tud ekkora buszforgalmat lebonyolítani, ezért megoldást csak az út teljes felújítása jelenthet.  

– ismertette a helyzetet az Önkormányzat.

Mivel az útszakasz állapota jelentősen leromlott, Gajda Péter, Kispest polgármestere 2018. március elején levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, amelyben azt kéri, hogy a kormányrendelet módosításával adják át a vonatkozó útszakaszt a Fővárosi Önkormányzat kezelésébe. Gajda PéterTarlós István főpolgármestert is megkereste, akit arra kér, hogy együttműködési megállapodásban rendezzék a közútkezelői feladatok kérdését, illetve vállalják a metrópótlást követően az útszakasz helyreállítását. 

Három hónapja nem tudnak dönteni, ígéretek vannak

Ezután március közepén a Budapest Közút elismerte, hogy a metrópótlás megszervezésekor nem kellően mérte fel az útszakasz műszaki állapotát, ahová a Budapest Közút, mint forgalomtechnikai hatóság a buszok útvonalát kijelölte.

Továbbá a társaság támogatja, hogy együttműködési megállapodás során a közútkezelői feladatokat ideiglenesen átadják nekik, illetve azt is vállalták, hogy a metrópótlást követően teljes szélességben felújítják az utcát – mondta el az Önkormányzat.

Kispesten most a Főpolgármesteri Hivatalra várnak, hogy küldéj el a megállapodás-tervezetet. A BKK megerősítette, hogy az egyeztetések folyamatban vannak.

Tehát több mint három hónapja tárgyalnak már, addig is amíg megszületik a döntés, nem tudunk mást tanácsolni az utasoknak, mint hogy kézzel lábbal kapaszkodjanak. 

Ezt tegye, hogy az Önkormányzat kifizesse a kátyúkárt

Ha valaki gyakran közlekedik erre, hosszabb távon károsodhat a gépjárműve, ám ezeket a károkat nehezen lehet behajtani. Viszont ha azonnali kátyúkár keletkezik, akkor az Önkormányzat fizet.

Amennyiben a bejelentés a káresemény után közvetlenül érkezik, illetve az alátámasztható a biztosító felé is megfelelően, akkor az Önkormányzat felelősségbiztosításának terhére a kárügyintézést elindítjuk.

– tájékoztatott minket az Önkormányzat. 

Itt írtunk részletesen arról, hogyan dokumentálja a káreseményt, ha meggyőzően akarja bizonyítani, hogy a kárt egy itteni úthiba okozta. 

(Borítókép: Bakró-Nagy Ferenc / Index)