Sámuel, Hajna
21 °C
32 °C

Díjat kaptak, mert támogatják az elesetteket

DSC 8701
2018.06.01. 19:56
Tizenegy szociális munkát végző személy és szervezet kapott Jószolgálat-díjat péntek este a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A 2016-ban a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány által létrehozott Jószolgálat-díj a különböző szociális területeken példaértékű és áldozatos munkákat végző személyeket, szervezeteket és közösségeket jutalmazza. A Jószolgálat-díj második díjátadó ünnepségén a szakmai zsűri által megszavazott hivatásos szociális munkás kategóriák, az életműdíj, és az indexes közönség-szavazáson győztes önkéntes kategóriák nyertesei kaptak díjakat.

Megtelt péntek este a Magyar Tudományos Akadémia Díszterme a 2018-as Jószolgálat-díj átadó ünnepségén, ahol a 700 pályázat közül kiemelt tizenegy nyertest mutatták be. A díj alapítója, Báró Twickel György köszöntötte a nyerteseket, és arra kérte a segítő foglalkozású jelenlévőket, hogy soha ne adják fel, “tegyék boldoggá az embereket”. Előtte Lackfi János költő beszélt.

Rengeteg jó ember van a teremben. Valójában erre lettünk teremtve, csak ez nagyon ritkán derül ki. Az egymásra való figyelemre teremtettünk, de amit hétköznap csinálunk, az nem mindig bizonyítja ezt. Gratulálok mindenkinek, aki sokat tesz embertársaiért

- mondta Lackfi János.

A Jószolgálat-­­díj a különböző szociális területeken példaértékű munkát végzőket ismeri el évről évre. A díjra bárki jelölhet olyan személyeket, szervezeteket, közösségeket akik, vagy amelyek kiemelkedő munkát végeznek az alábbi területek valamelyikén: családokért végzett szociális munka, kisebbségekért végzett szociális munka, fogyatékkal élőkért végzett szociális munka, idősekért végzett szociális munka, hajléktalanokért végzett szociális munka. 

A díjról

A jelölési időszak zárása után - a hivatásszerűen végzett szociális munka területein - a magyar segélyszervezetek képviselőiből álló szakmai zsűri bírálta el a beérkezett pályázatokat és választotta ki a díjazottakat. Három szervezet, egyenként 2.000.000 forintot, három egyén fejenként 500.000 forintot kapott a díjjal. Az életműdíj egymillió forinttal járt. Az önkéntesen végzett szociális munka területein beérkezett jelöltek közül, a szakmai zsűri előzetes felterjesztése után országos közönségszavazásban dőltek el a díjazottjak, egy közösség nyert egymillió forintot, és egy személy 500 ezret.

Életműdíj, 2018: Kisné Lovasi Mária

Már 1999-ben a veszprémi Egyesített Szociális Intézmény vezetőjeként dolgozott, ami 950 időskorú ember gondozásáról, ellátásáról gondoskodik tizenegy településen. Később, már nyugdíjasként alapította meg a Kislődi Karitász csoportot, ahol rászoruló családokat támogatnak. Tanára volt a Veszprémi Hittudományi Főiskola szociális munkásszakának. „Kisné Lovasi Mária emberszeretete rendkívüli, példa mindannyiunk számára. Mária az ötletgazdája a kislődi jótékonysági disznóvágásnak is” – írja róla ajánlója.

Hivatásszerűen végzett szociális munka, egyéni kategória, 2018: Biró Dániel, Molnár Gál Béla és Németh Márta

Biró Dániel a Krízisambulancia alapítója, aki komplex ellátórendszert épített ki a kapcsolati erőszak áldozatainak. Jelenleg a Borostyánvirág Alapítvány Anyaotthon intézményvezetője, a Krízisambulancia projektmenedzsere, valamint a Kaposvári Egyetem oktatója, tanácsadója.

Molnár Gál Béla 2009-ben kezdte meg diakónusi munkáját Balajton, jelenleg a Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium igazgatója. Célja a romák felzárkóztatása. Egyik jelölője szerint „Nemcigányként egy cigány közösség vezetője, akit szeretnek és akire hallgatnak, nemcsak segíti, hanem az öngondoskodásra is felkészíti tagokat.”

Németh Márta gyógypedagógiai diplomája után Pécsett, a „Világ Világossága” Alapítványnál, majd Budapesten a Vakok Állami Intézetében tanított. Elhatározta, hogy önálló életre neveli a társadalom által „csökkentértékűeknek” minősített embereket. Emiatt vált nevelőszülővé is, 1999-ben létrehozta a Búzavirág Alapítványt, ami új otthonként szolgál az intézetben felnőtt fiataloknak, és munkalehetőséget is biztosít a megváltozott munkaképességűeknek.

Önkéntesen végzett szociális munka, egyéni kategória (közönségdíj): Nádudvari Péter

2012 óta különböző sportversenyeken áll rajthoz minden évben adománygyűjtő célból. Először a daganatos és krónikus betegséggel kezelt gyerekeknek és családjaiknak szervezett Bátor Táborért futott maratont, 220 ezer forintot sikerült összegyűjtenie. 2014-ben 226 km-t teljesített, a gyöngyösi Autista Központnak 310 ezer forintot szerzett így. 2015-ben 326 kilométert futott a gyöngyösi autisták és értelmi fogyatékosok zenei táboroztatásáért. 

+ Fábián Sára

Fábián Sára a szakmai zsűri különdíjat kapta, aki az Amigos a Gyerekekért Alapítvány alapítója. Az amigók (akik önkéntes egyetemisták, és ma már nyolcvanan vannak) nyelvet oktatnak azoknak a gyerekeknek, akik éppen kórházban vannak. 

Hivatásszerűen végzett szociális munka, szervezeti kategória, 2018: Nem Adom Fel Alapítvány, FENO és Oltalom Karitatív Egyesület 

A Nem Adom Fel Alapítvány alapelve 2005 óta változatlan: „Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másoknak segítsen!” 2015 decemberében megnyílt Szendrőládon az első Nemadomfel Ház, aminek akkora sikere lett, hogy Pándon és Martonyiban is Nemadomfel Házak nyíltak. Ezekben akkreditált foglalkoztatás keretében megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztatnak. Ezen kívül a "léleköntő események" keretében autista személyeknek biztosítanak fejlesztő és terápiás foglalkozásokat, 2016 januárjában pedig megnyitotta kapuját a budapesti Nem Adom Fel Kávézó is, ahol sérült embereknek biztosítanak munkát.

A FENO, XV. kerületi Fejlesztő Gondozó Központ 1991 tavaszán, Budapest Főváros XV. kerületének Önkormányzata jóvoltából alakult meg, halmozottan sérült gyerekek számára működő napközis intézményként. Oktatnak is: a tanköteles gyerekek iskolai-fejlesztést kapnak náluk, az úgynevezett cselekvéses tanulás módszerével.

Az Oltalom Karitatív Egyesület a rendszerváltáskor jött létre, a szervezet célja, hogy a rászoruló, társadalmi perifériára jutott embereket anyagilag és lelkileg támogassa, és bármelyik gondozottjuk visszasegíthető legyen az emberhez méltó életbe. Főbb tevékenységeik a teljesség igénye nélkül: karitatív tevékenység, ismeretterjesztés, lelkigondozás, családsegítés, időskorúak gondozása, menekültek, etnikai kisebbségek védelme, ruhaosztás, komplex hajléktalanellátás.

Önkéntesen végzett szociális munka közösségi kategória (közönségdíj): Budapest Bike Maffia

A közösséget fiatal kerékpárosok hívták életre 2011-ben. A szerveződés olyan emberekből áll, akik több ezer embernek juttatnak el kerékpárral különböző adományokat. Céljuk például a fiatalok szemléletformálása, az adományozási kedv növelése a marginalizálódott csoportok támogatásáért. Számos ismert és kedvelt programjuk van, többek közt a vitaminkommandó; közösségi főzések, kiszállítások; állatmenhely program, plusz egy szendvics program.

+ Heti Betevő Egyesület

Ugyanebben a kategóriában - miután a Budapest Bike Maffia lemondott javukra a pénzdíjról - a szakmai zsűri különdíját a Heti Betevő Egyesület kapta, ami éttermi minőségű vasárnapi ebédet kínál jó nevű éttermek együttműködésével rászorulóknak. 

Idén nyáron megismerheti a díjazottakat

A pénteken átadott Jószolgálat-díj missziója az is, hogy díjazott személyek és intézmények széles körű bemutatásán keresztül a szociális munka különböző közegeinek mindennapjaiba is betekintést adjon. 2018-ban az Index.hu a Jószolgálat-díj médiapartnere. A közönségszavazás az Indexen zajlott, és idén nyáron minden egyes díjazottról részletes cikket olvashatnak majd az Indexen.