Pintér kormánybiztossal göngyölíttetné fel a 90-es évek nagy leszámolásait

2018.06.01. 00:08

Csütörtökön három miniszteri biztost is kinevezett a negyedik Orbán-kormány. Pintér Sándor belügyminiszter például újra biztosává nevezte ki Horváth András nyugalmazott dandártábornokot.

Az ő feladata lesz a 90-es évek máig feltáratlan ügyeinek leporolása.

Egészen pontosan:

Az Országos Rendőr-főkapitányság nyomozó szervezeti egységeinél a szervezett bűnözői körök által az 1990-es években elkövetett élet elleni bűncselekmények, illetve az ún. „olajos” ügyekkel összefüggő élet és testi épség elleni, vagyon elleni bűncselekmények hatékony felderítésének és nyomozásának irányítása, koordinálása.

Horváthot 2013-ban pontosan ugyanerre a feladatra nevezte ki Pintér, de talán az adhat majd új lendületet munkájának, hogy áprilisban az egyik leghírhedtebb 90-es évekbeli leszámolásban, a

Fenyő-ügyben meggyanúsították Gyárfás Tamást a gyilkosságra való felbujtással.

Az új honvédelmi miniszter, Benkő Tibor is kinevezett egy miniszteri biztost; Holló József Ferenc altábornagy

  • a kegyeleti diplomáciáért,
  • a hadisírgondozásért,
  • a hősi temetési hely feletti rendelkezési- és hozzájárulási joghoz, valamint a jubileumi centenáriumi katonai emlékmegőrzéshez kapcsolódó feladatokért

felelős miniszteri biztos lesz.

Trócsányi László igazságügyi miniszter pedig a volt kabinetfőnökét, Hajas Barnabást jelölte ki arra, hogy koordinálja a közigazgatási bíráskodás fejlesztésével kapcsolatos feladatokat.

(444.hu)