Natália
1 °C
7 °C

Életfogytiglani fegyházat kapott Tompa Eszter gyilkosa

2018.06.04. 15:35

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházra ítélte első fokon a Győri Törvényszék hétfőn azt a gönyüi férfit, aki 2003 szeptemberében Győrben véletlenül elütötte, majd megölte Tompa Esztert. A férfit 13 évvel a gyilkosság után tavaly januárban egy DNS-vizsgálatnak köszönhetően kapták el.

A bíró szerint aaz aljas indokból elkövetett emberölés minősítése a férfi esetében helytálló, mert azért ölte meg a nőt, hogy leplezze a közúti balesetet. A különös kegyetlenséggel minősítés pedig azért, mert az igazságügyi orvosszakértők szerint a nő a balesetben legfeljebb nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, ugyanakkor a bántalmazás miatt 43 sérülése keletkezett, és legalább tizenöt percig tartott a fojtogatás miatti fuldoklása.

A gyilkosság helyszíni rekonstruákása
A gyilkosság helyszíni rekonstruákása
Fotó: Police.hu

A bíró súlyosbító körülményként értékelte azt, hogy a férfi 13 évig leplezte tettét, valamint kitartó szándéka volt a fojtogatásra egy olyan ember ellen, aki nála sokkal gyengébb és sérült volt, továbbá azt, hogy félrevezette a rendőrséget. Enyhítő körülmény a vádlott büntetlen előélete és az, hogy beismerte az emberölést.

Az utolsó szó jogán a vádlott azt mondta, hogy megbánta tettét és vállalja a felelősséget, de a minősítő körülményeket nem ismeri el. Huszonkét éves voltam akkor, nem tudom miért döntöttem úgy - magyarázta.

Az ítélet nem jogerős, a 10 millió forintos bűnügyi költség megtérítésére is kötelezett vádlott előzetes letartóztatásban marad.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?