Sámuel, Hajna
21 °C
32 °C

Tagadta a tanár, hogy szándékosan csalt volna ki diákjaitól 9 millió forintot

2018.06.05. 13:58 Módosítva: 2018-06-05 14:39:33

A Bors tudósítása szerint kedden kezdődött meg a tárgyalása annak a kecskeméti tanárnőnek, aki 2016-ban 136 diákot és szülőt vert át úgy, hogy franciaországi utazást ígért nekik, az átvett 9,1 millió forintot pedig két sértett kivételével nem adta vissza.

K. Tünde ellen többrendbeli, üzletszerű család miatt emeltek vádat, miután a meghirdetett utazást egy nappal előtte emailben lemondta. A nő azt állította, hogy 45 ezer forintért Franciaországba viszi diákjait, ebben benne volt a szállodai elhelyezés, félpanziós ellátás, a belépődíjak és a sétahajózás a Szajnán. Azzal magyarázta a jelentkezőknek a rendkívül kedvező részvételi díjat, hogy jelentős előfoglalási és diákcsoport kedvezményt tud érvényesíteni, és sok éves utazásszervezési tapasztalata révén szerzett kapcsolatait is ki tudja használni.

A nő valójában sem szállást, sem buszt nem szervezett, az utazást mégis azzal az indokkal mondta le, hogy öt jelentkező adatlapját nem kapta meg, így a diákcsoport-kedvezményt nem tudja érvényesíteni. A vádirat szerint anyagi gondokkal küzdő tanárnő ezután hetekig nem adta vissza a befizetett részvételi díjakat, különböző magyarázatokkal hitegette a szülőket. Végül mindössze két sértett kapta vissza a pénzét.

K. Tünde a keddi tárgyaláson másfél órán át megtörten hallgatta a vádakat, miközben egy zsebkendőt és egy plüsfigurát szorongatott.

 Később részben elismerte az ellene felhozott vádakat, de tagadta, hogy szándékosan verte volna át a diákokat.

Kétségbeestem, azért nem adtam vissza azonnal a pénzt, mert időt akartam nyerni

- mondta a bíróságon.

Ne maradjon le semmiről!

Csatlakozzon az Index Facebook-oldalához, és értesüljön a legfrissebb hírekről.