Ungár, Bajkai és Steinmetz a leggazdagabb parlamenti újonc

7518815808 BSZ 4062
2018.06.08. 08:43
Kiderült, hogy a most képviselővé váló politikusoknak mekkora a bevallott vagyonuk, a parlament honlapján ugyanis mától nyilvánosak a vagyonnyilatkozatok. Az LMP-s Ungár Péter mellett a leggazdagabbak között van a fideszes Bajkai István, akinek 100 milliónál is nagyobb a megtakarítása, és az ügyvédi jövedelme 77,6 millióra rúg. A jobbikos Steinmetz Ádámról pedig kiderült, hogy igazi ingatlanbáró: 61 tételen át sorolta az ingatlanvagyonát.

Felkerült a parlament honlapjára a májusban megalakult parlament összes képviselőjének vagyonnyilatkozata. Az országgyűlési képviselők a megbízatásuk keletkezését követő harminc napon belül, majd azt követően minden évben január 31-ig, valamint a megbízatásuk megszűnését követő harminc napon belül vagyonnyilatkozatot kötelesek tenni.

A saját nyilatkozatukhoz csatolniuk kell a velük közös háztartásban élő családtagok vagyonnyilatkozatát. A hozzátartozók vagyonnyilatkozatai azonban nem nyilvánosak. Azok a képviselők, akik az előző ciklusban is a parlament tagjai voltak, szintén nyilatkozatot tesznek. A februári vagyoni helyzetükről itt olvashatja cikkünket.

A legnagyobb meglepetést a kormányból távozó Lázár János okozta. Váratlanul kiderült ugyanis, hogy a fideszes képviselő komoly ingatlanos lett, 10 százaléka van az értékes Andrássy úti Divatcsarnokot birtokló projektcégben. Lázár Ausztria egyik legtitokzatosabb, ókonzervatív nagytőkésének, az eurómilliárdos Max Turnauernek lett a partnere.

A miniszterelnök és az új miniszterek vagyonnyilatkozatait már csütörtökön nyilvánosságra hozták. Orbán Viktor miniszterelnök a nyilatkozatában a korábbinál valamivel kevesebb jövedelmet vallott be, a 18,7 millió forint után 18,3 milliót, amire 2,7 millió forint adót fizetett.

Most viszont megtudhatjuk azt is, hogy a parlamentbe újonnan bekerülő képviselők milyen vagyoni helyzetben vannak. Kezdjük a leggazdagabbakkal.

A parlament legfiatalabb képviselője, az LMP-s Ungár Péter előre elküldte az Indexnek a nyilatkozatát. Ebből kiderült, hogy Ungárnak 79 millió forint megtakarítása van részvényben. Ezenkívül közel 91 millió forint követelése van pénzintézettel szemben (8 millió devizában) és van 106 millió forint követelése egyéb szerződés alapján. Tartozása nincsen. Ungárnak 17 százalékos tulajdonrésze van a testvérével és édesanyjával, Schmidt Máriával közös cégükben, a Pió-21 Kft.-ben. A családi cégük jelenleg a BIF (Budapesti Ingatlan Nyrt.) részvényeinek 90 százalékát birtokolja. Ungár azt mondta, hogy 15 milliárdosra becsüli a vagyonát.

Az Orbán családnak korábban ügyvédként is dolgozó Bajkai István fideszes képviselő az egyéb jövedelmei között azt írta, hogy ügyvédként tavaly 72,65 millió forint bevételhez jutott. Bajkai egy budapesti családi és egy V. kerületi társasházi lakás résztulajdonosa, ezenkívül Gomba településen van több erdője, földje is. Autója nincs, megtakarítása viszont nagyon is: a számláján 86,5 millió forint van, és 96 millió egyéni pénzkövetelést tüntetett fel. Nemesfémben 12 milliója van, ezenkívül az értékes ingóságok között szerepel két festmény (1,2 millió), egy 3 ezer darabos könyv-, illetve egy 2700 darabos cédégyűjtemény.

A gazdag újoncok között említhetjük a jobbikos Steinmetz Ádámot. Az olimpiai bajnok vízilabdázónak szép ingatlanvagyona van: budapesti, balatonkeresztúri és tahitótfalui házban, lakásban is tulajdonos, emellett Kéthelyen és Somogyszentpálon több rét, legelő, erdő, szántó, szőlő van a nevén. Az ingatlanvagyona 61 tételből áll.
Steinmetz négy autó tulajdonosa, a feleségével közös számláján 69 millió forint van (plusz 3,1 millió devizában), az egyéb pénzkövetelése pedig 35 millió forint. A tartozása ennél kisebb, pénzintézetnek 13,4 millióval, magánszemélyeknek pedig 18,4 millióval tartozik.

Fidesz

Böröcz László, a Fidelitas elnöke nem szórja a pénzt, és ifjú kora ellenére már szép összegeket tett félre. A számláján 13,6 millió forint van, egyéb követelése 7,5 millió, emellett van 9,9 millió forintnyi értékpapírja, egy 1,3 millió életbiztosítása és 1,6 millió lakástakarékban.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára nem mondható különösebben vagyonosnak. Egy budapesti lakás tulajdonosa és egy váci ház fele az övé. A számláján 1,6 millió forint van, de 9,5 millió a tartozása.

Jobbik

Jakab Péter Jobbik-szóvivőnek a nyilatkozata szerint nincs egy fillér se a számláján, de van 12,7 millió forint tartozása. Egy miskolci lakásban résztulajdonos.

Varga-Damm Andreának a budapesti házai mellett van egy soproni tárolója és egy badacsonytomaji nádasa is. Két autója van és kétmilliós biztosítása. Ügyvédként pedig havi 80 ezres jövedelmet tüntetett fel a képviselő.

MSZP

Molnár Gyula volt MSZP-elnöknek van egy XI. kerületi háza és egy autója. 850 ezer forint van a számláján, de gondol a megtakarításra: részvényben 11,6 millió, kötvényekben 9,8 milliós a vagyona. A tartozása 3,5 millióra rúg.

DK

Gréczy Zsolt frakciószóvivő két budapesti ingatlanban is tulajdonos, emellett van egy siófoki háza is. Két autója van, a számláján 3,8 milliót tart, de van egy 17,6 milliós lakáshitele. Szerzői jogdíjból tavaly 58 ezer forint bevétele volt.

LMP

Keresztes László Lóránt, az LMP új társelnöke is most került a parlamentbe. Ingatlanvagyona mindössze egy pécsi telekből áll, és van egy autója. A feleségével közös számlán 21,2 millió forintot tart, tartozása nincs, de a nyilatkozatból kiderül, hogy a könyvgyűjteménye 1300 darabból áll.

Csárdi Antalnak, aki egyéni győzelmet aratott Budapest 1. választókerületében, nincs ingatlanvagyona, de van egy autója. A számláján 2,1 millió forintot tart, tartozása nincsen.

Párbeszéd

Mellár Tamásnak, aki a csatlakozásával megmentette a megszűnéstől a Párbeszéd-frakciót, Zengővárkonyon és Alsónyéken vannak házai, földjei. Két autó tulajdonosa, a számláján 482 ezer forint és 21 464 euró (6,7 millió forintban) van. Az egyéb pénzkövetelése 3,8 millió forint. Egyetemi oktatóként 725 ezer forintot kap a Pécsi Tudományegyetemtől, az MTA doktoraként pedig havi 90 ezer forint juttatást kap.



Tordai Bence egy budapesti és egy magyarnándori házban résztulajdonos, egy autója van. A folyószámláin összesen 1,4 millió forint, a megtakarítási számláján 15,4 millió forint van, két befektetési alapban összesen 12 milliót tart, emellett 11,3 millió egyéb pénzkövetelése van. Ugyanakkor egy  21 milliós lakáshitelt kell törlesztenie.

Borítókép: a Parlament alakuló ülése 2018. május 18-án. Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index.