Kellékpuskával lőtte arcon a barátját véletlenül egy mulatós fellépő

2018.06.12. 07:01

Véletlenül arcon lőtte egyik legjobb barátját Szíjártó László, azaz "A jó LaciBetyár" néven elhíresült mulatós sztár, írja a Bors. A baleset után a megsérült férfi arcát többször is meg kellett műteni, de a szeme világa is veszélyben volt, "orvosi bravúr, hogy visszakapta a látását", írja a cikk.

Szíjártó László ellen mostanáig folyt vizsgálat, melynek végén kizártak minden szándékosságot. "Laci betyárról" a Bors azt írja, több filmben is szerepelt már, annak idején Jancsó Miklóssal is jó kapcsolatot ápolt. Sokat dolgozott Koltay Gábor rendezővel, Franco Nerónak ő volt a lovas dublőre a Sacra Corona című filmben. Emellett Bunyós Pityuval vezeti a Sláger TV Eszem-iszom, dínom-dánom című műsorát.

Az érintett elmondása szerint az eset egy disznótoros rendezvény előtt történt.

Nagyméretű román pásztorkabát volt rajtam a kocsiban, alatta volt a rövid csövű puska. Húztam egyet a szűröm ujjrészén, hogy rövidebb legyen. Ekkor sült el a betöltött puska a barátom arcától harminc centire.

A robbanástól a férfi arcát beterítette a puskapor, a szén- és kénszemcsék belefúródtak a szemébe, a bőrébe. A fellépés helyszínén posztoló körzeti rendőr vitte a kórházba, ahol hivatalból tettek feljelentést. "Nagyon korrektek voltak velem a rendőrök, látták, milyen sokkos állapotban vagyok, nem vittek be. A fegyvert viszont elvitték, de amikor megállapították, hogy munkahelyi baleset történt, később visszakaptam. A műsort aznap megtartottam, de azóta már nem lövöldözök, soha többé nem használom a puskát".

Nem gondoltam, hogy ilyen nagy bajt tudok vele okozni, Ká­rolyt akár meg is ölhettem volna, hiszen 12 milliméteres golyó van a fegyverben. A műsoraim elején szoktam a levegőbe lőni vele a nagyobb hatás kedvéért.

Károly arca azóta sem jött helyre, még mindig fekete a lövéstől. "Az orvosok hihetetlen munkát végeztek, a szemére már százszázalékosan lát. Felajánlottam neki, hogy vállalom a plasztikai sebészi költségeket" – szögezte le Szíjártó.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport