Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Orbán felsóhajtott a migránshajó elutasításánál: Végre!

2018.06.12. 13:27
Nagy egyetértést jelzett a magyar és a szlovák kormányfő keddi budapesti találkozója. Orbán Viktor és Peter Pellegrini nemcsak a két országot érintő fejlesztési tervekben, hanem a migrációs kérdéseket illetően is egyetértett.

Peter Pellegrinit, Szlovákia miniszterelnökét fogadta hivatalos látogatáson Budapesten Orbán Viktor magyar kormányfő. A megbeszélést követő nemzetközi sajtótájékoztatón diplomáciában is szokatlanul nagy egyetértést demonstrált a két miniszterelnök, és szinte percenként oda-vissza dicsérgették egymást és a két ország közötti kapcsolatot.

Az egyik lényeges közös pont a migrációs ügyben elfoglalt álláspont, hiszen a magyar és a szlovák kormányfő is elutasítja a kvótákat, a migránsok betelepítését. A sajtótájékoztatón Orbán köszönetet mondott Szlovákiának, hogy „amikor Magyarország bajban volt, amikor a határokat meg kellett védeni, katonákat küldtek, kiálltak Magyarország mellett”. Ezt Orbán hosszú ideig nem fogja elfelejteni.

Pellegrini ezután viszonozta a dolgot, ő azt köszönte meg a magyar kormányfőnek, hogy sikerült migránsügyben megtartani az egységet, pedig akkor

mi voltunk a nem szolidárisak, akik nem értik, de mára kiderült, hogy nekünk van igazunk.

Örülnek a migránshajó elutasításának

Az egyik újságíró ezután rákérdezett arra, mi a kormányfők véleménye a Földközi-tengeren lévő migránshajó olasz elutasításáról. Mint ismert, 629, a tengerből kimentett menekülttel a fedélzetén közlekedő Aquarius engedélyt kért Olaszországtól, hogy kiköthessen, de Matteo Salvini olasz belügyminiszter megtiltotta azt. Salvini Máltába küldte volna a hajót, de Valletta is elutasította, hogy kikössön. Végül Spanyolország fogadta be a menekülteket.  De felajánlotta segítségét Korzika szigete is, mivel úgy vélik, hogy a spanyol kikötők túl messze vannak, és a körülmények nem adottak ahhoz, hogy eljussanak odáig.

Orbán erre a hírre azt mondta:

Egyetlen sóhajjal válaszoltam: végre!

A magyar kormányfő szerint lehangoló volt évekig azt hallgatni, hogy a tengeri határokat nem lehet megvédeni, „elment az embernek az élettől is a kedve". De most úgy tűnik, hogy az akarat visszatért Olaszországba, ez nagy változás, sok sikert kívánok, mindenben támogatjuk".

Pellegrini is egyetértett az elutasítással, bár ő ezt egy árnyalattal diplomatikusabban fogalmazta meg. Szerinte ez csak a kezdet, amely rákényszeríti a többi országot, hogy hatékony külső határvédelmet építsen ki, nemcsak drága mentőrendszerben gondolkodjon.

Pozsony felé kanyarodik a Budapest–Varsó-gyorsvasút

A kétoldalú kapcsolatokról Orbán Viktor azt mondta, a két ország közötti gázvezeték-összeköttetés után a villamosenergia-hálózat összekapcsolásán is dolgoznak. Emellett a szlovák miniszterelnök jelezte, hogy részt kívánnak venni a Budapest és Varsó között épülő gyorsvasút tervében, vagyis a vonat Pozsonyon keresztül fog haladni.

Orbán Viktor azt mondta: a szlovák–magyar együttműködés és a visegrádi négyek (V4) partnersége a közös európai sikerhez járul hozzá. Ha ugyanis vannak sikeres országok, amelyek sikeres régiókat alkotnak, akkor van sikeres Európa. Szerinte

a V4 többé nem a szegény országok szövetsége,

hanem olyanoké, amelyeket nagy gazdasági dinamika, fegyelmezett pénzügyek és nagy tervek jellemeznek.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Orbán felsóhajtott a migránshajó elutasításánál: Végre!

A szlovák kormányfő megerősítette Orbánt menekültügyben, "kiderült, hogy nekünk van igazunk".

255 · Jun 12, 2018 01:27pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!