Illegális kiskutyaszállítmányt fogott a Nébih

2018.06.13. 12:04 Módosítva: 2018.06.13. 12:19

Spanyolországba szánt illegális kutyaszállítmányt fogtak egy bejelentés alapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei kedden – olvasható a hivatal honlapján.

Az ellenőrök egy szlovák rendszámú autót vizsgáltak át Karcag környékén, amellyel 97 kölyökkutyát, valamint egy kölyökmacskát akartak Spanyolországba szállítani. A járművet a szlovák hatóság állatszállítás céljára engedélyezte, a körülmények pedig állatjóléti szempontból megfelelőek is voltak, ugyanakkor

  • hiányoztak az állategészségügyi dokumentumok,
  • emellett pedig mikrochippel sem rendelkeztek,

így az ellenőrzés során minden állat egyedi megjelölése és vizsgálata megtörtént a tulajdonos költségére.

Több állat esetében ráadásul egyértelműen megállapítható volt, hogy életkoruk a szállíthatóság feltételeként meghatározott 8 hetes kort sem érte el, de ennél is fontosabb, hogy Spanyolországba csak veszettség ellen oltott, minimum 15 hetes életkort betöltött kutyákat lehet szállítani, ezek a feltételek pedig egyetlen állat esetében sem teljesültek.

A szakemberek elrendelték a kölyökkutyák forgalmi korlátozását, amíg meg nem felelnek a szállításra vonatkozó kritériumoknak.