Friderika
12 °C
29 °C

ATV: Németh Szilárdnak is szerepe lesz az alkotmánymódosításokban

2018.06.18. 17:14

Szájer József mellett Németh Szilárd honvédelmi államtitkár is részt vesz az ősszel induló alkotmányrevízióban, írja az ATV.

Orbán Viktor múlt hét kedden jelentette be, hogy egy alkotmányozó testületet hoz létre, amely megvizsgálja az alkotmány azon réseit, amelyeket majd szépen át tudnak írni. Azt írja az ATV, hogy egyelőre nem tudni, hogy teljesen átírják majd az egészet, vagy csak felülvizsgálják.

Az alkotmányrevízióért Trócsányi László igazságügyminiszter felel majd, őt segíti még Szájer, illetve az ATV szerint Németh Szilárd is. Az ATV-nek egy forrás azt nyilatkozta azzal kapcsolatban, hogy az államtitkár nem alkotmányjogász, hogy

Nem mindig csak alkotmányjogászokra van szükség egy alkotmányos kérdés megítélésében.